Cégvilág

Ezek a legolvasottabb újságok

A női magazinok, a rádió- és tévéműsorújságok, valamint a bulvárlapok a legnépszerűbbek.

Továbbra is a női magazinok, a rádió- és tévéműsorújságok, valamint a bulvárlapok a legnépszerűbbek, bár ezek száma is mérséklődik, ahogyan a közéleti lapoké is. Tavaly a negyedik negyedévben a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) által vizsgált kiadványok közül a Nők Lapjából adták el a legtöbbet, átlagosan több mint 216 ezret, és bár ez a lap sem úszta meg az általános trendet, de mindössze ezret veszített az első negyedévhez képest. Csaknem hasonló nagyságrendet veszített a Story, de még ebből is több mint 172 ezer fogyott a tavalyi utolsó három hónapban.

A digitális televíziózás megjelenésével számos új szolgáltatás jelent meg, ilyen például a képernyőn olvasható műsorújság. Ennek ellenére ezek a printkiadványok tartják magukat, sőt például a Színes RTV-ből mintegy 155 ezret adtak el tavaly a negyedik negyedévben, míg három hónappal korábban „csak” 150 ezret. Ezzel a női magazinok után ez a legnépszerűbb kiadvány.

A legnagyobb példányszámot a Metropol mutatta fel, a tavalyi utolsó három hónapban több mint 334 ezret adtak kézbe, míg három hónappal korábban 300 ezret. A Metropol Simicska Lajos üzlettársának, Fonyó Károlynak az érdekeltségébe tartozik, így elképzelhető, hogy a növekedés mögött nem feltétlenül közvetlen üzleti okok állnak. Amióta kitört az Orbán–Simicska-„háború”, az üzletember érdekeltségébe tartozó fizetős lapok példányszáma mérséklődik. Tavaly a negyedik negyedévben már csak 22 600 Magyar Nemzetet adtak el, ami háromezerrel kevesebb, mint a harmadik negyedévben. A Magyar Nemzet élt jobb időket, 2010 végén például csaknem 48 ezer volt az eladott példányszám. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Magyar Időkből – amelynek tulajdonosa az a Liszkay Gábor, aki korábban a Magyar Nemzet főszerkesztője volt – hányat adtak el, a lap, bár már a tavalyi utolsó negyedévben e név alatt jelent meg, a Matesz-auditban nem szerepel.

A Magyar Nemzet példányszámának csökkenésében alapvetően politikai okok játszanak szerepet, de nyilvánvalóan e nélkül is mérséklődött volna a példányszáma, ahogyan a Népszabadságnál és a Népszavánál is tetten érhető a zsugorodás. A Nemzeti Sport sem tudta kivédeni az általános lappiaci trendet, vagyis e lap eladott példányszáma is olvadt.

olvasottság újság média
Kapcsolódó cikkek