BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hanyagolták az állami szolgáltatókat

A korábban megszokott két számjegyű helyett tavaly maximum néhány százaléknyi elérhető hozamok ellenére 2015-ben ismét több vagyont bíztak a tehetősebbek a hazai privát bankokra, mint az előző évben – derül ki a Világgazdaság körképéből. „A hozamszint aláereszkedésével felértékelődik a privát bankárok munkája és személyes hatása” – indokolta a fejleményeket Karagich István, a szektort elemző BloChamps Capital Pénzügyi Tanácsadó Kft. ügyvezetője. A tizenhat magyarországi privát bank által kezelt 3550 milliárd forintnyi vagyon több mint 17 százalékkal haladta meg az előző évit. A mintegy 500 milliárdos növekedésnek csak az egytizede tudható be a kormány rendkívül gáláns, a hazahozott pénzek tisztára mosását alig 10 százalékos adó megfizetése fejében már egy év után lehetővé tevő amnesztiájának, hiszen tavaly mindössze 53 milliárd forint értékben nyíltak Stabilitás megtakarítási számlák.

A privát banki piac átlagos gyarapodása közepette különösen szembetűnő, mennyire elapadt a magánvagyonok áramlása a Budapest Bank (BB) és az MKB Bank felé azt követően, hogy ezek állami tulajdonba kerültek. Míg az MKB által kezelt állomány 2015 második felében alig 4 milliárd forinttal nőtt, és 317 milliárdot tett ki, addig a BB-é stagnált.
Velük ellentétben szárnyaltak a kisebb szolgáltatók. A négy és fél éve már cégjogilag különvált és január 1-jétől egymástól teljesen elkülönülten működő két Concorde elnevezésű cég is két számjegyű százalékos arányban növelte állományát. A Concorde Értékpapír Zrt. által kezelt magánvagyon 20 milliárd forinttal, míg a Concorde Alapkezelőnél levő közel 17 milliárddal emelkedett tavaly július–december között. A kettejüknél egy nagyságrenddel kisebb vagyont kezelő Equilor Befektetési Zrt. ügyfélköre és azok vagyona is közel tíz százalékkal nőtt. Pedig a tavaly február végén, március elején kirobbant brókerbotrányok miatt arra lehetett számítani, hogy a befektetők elfordulnak a kisebb, független hátterű szolgáltatóktól.
Ausztria piacvezető privát bankja, a nagy múltú Gutmann magyarországi szolgáltatójának előretörése logikusnak tekinthető, mint ahogy az is, hogy a tavalyi vagyongyarapodás oroszlánrészét – a BB és az MKB kivételével – értelemszerűen a nagy bankok adták. A közel 30 százalékos részesedésével privát banki piacvezető OTP Bank tavaly már 1000 milliárd fölé került, de még a nála tapasztaltnál is nagyobb, egyaránt közel 9-9 százalékos arányban nőttek a CIB, a K&H és a Raiffeisen által kezelt magánvagyonok 2015 második felében. Jóval kisebb arányban hízott viszont az Erste privát bankja, noha nagyjából a hármaséhoz hasonló mértékű új ügyfelet szerzett. Az UniCredité pedig stagnált, ami annak ismeretében, hogy kliensei számát gyarapította, azt jelenti, hogy a nála elhelyezett megtakarítások értékét nem tudta növelni.

Karagich István szerint most az a kérdés, rá lehet-e szoktatni az ügyfeleket, hogy a mai körülmények között becsüljék meg a 2-3 százalékos reálhozamot is. A szakember azt várja, hogy a privát banki szektor további konszolidációját 2016–2017-ben az esetleges banki tulajdonosváltások, tranzakciók határozzák majd meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.