Cégvilág

Hétezer dolgozót rúg ki a Bombardier

Hétezer alkalmazottat bocsát el világszerte az elkövetkező két évben szerkezetátalakítási programja keretében a kanadai Bombardier Inc. repülőgép és vasúti járműgyártó vállalat - derül ki a cég honlapján közzétett negyedéves eredménybeszámolóból.

A Bombardier 2015 negyedik negyedévében 5,017 milliárd dollár, az előző évi 5,960 milliárd dollárnál 15,8 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett részvényenként 31 cent nettó veszteséget szenvedett el, kisebbet a 2014 negyedik negyedévi 92 cent veszteségnél.

Az éves értékesítési árbevétel 18,172 milliárd dollárra csökkent 2015-ben az előző évi 20,111 milliárd dollárról. Az egy részvényre jutó éves veszteség 2,58 dollárra emelkedett a 2014-es 74 cent veszteségről.

A 2016-os évre a Bombardier 16,5-17,5 milliárd dolláros bevételt tervez 200-400 millió dolláros EBIT- eredménnyel.

A cég jövedelmezőségének növelését célzó szerkezetátalakítási program keretében a Bombardier 7 ezer fővel csökkenti 64 ezres globális alkalmazotti létszámát. A program a tervek szerint 300 millió dollár egyszeri tétellel terheli majd meg a cég mérlegét.

A vasúti üzletágra a létszámcsökkentésből 3200 jut. A részleg 30,4 milliárd dolláros megrendelés állománya miatt azonban egyes régiókban létszámnövelésre készül a Bombardier.

A közvetlenül az utasszállító gépek gyártásával foglalkozó tevékenységi kört az elbocsátások nem érintik. A C Series repülőgép modell gyártását felgyorsítják, a Québec-i Mirabel üzemben növelik az alkalmazottak számát. Az üzletág 3450-es létszáma az elkövetkező években tovább emelkedik.

A Bombardier szerdán jelentette be az Air Canada 45 darab CS300-as repülőgép vásárlásáról tett szándéknyilatkozatát további 30 gépre szóló opcióval. A modellt 2019-től hozzák kereskedelmi forgalomba. A 100-150 férőhelyes utasszállító repülőgép kategóriában Alain Bellemare, a Bombardier vezérigazgatója szerint a CS300 rendelkezik a legalacsonyabb üzembentartási költséggel, a legkényelmesebb utastér kialakítással és osztályában is a leginkább környezetbarátnak számít.

A Bombardier 1,5 milliárd dollár bevételre tett szert vasúti járműgyártó részlege, a Bombardier Transportation 30 százalékának eladásából a Caisse de Depot et Placement du Quebec tartományi nyugdíjalap kezelőnek. A tavaly novemberben bejelentett tranzakciót a múlt héten zárták le.

A Bombardier Transportation jelentősen megerősítette tavaly piaci pozícióját Kínában. Közös vállalatot létesített vasúti irányító rendszerek gyártására Kínában. Ötven százalékos leányvállalata, a Bombardier-Sifang Transportation 381 millió dolláros megrendelést kapott 15 nagysebességű szerelvény, illetve 80 nagysebességű vasúti hálókocsi gyártására 165 millió dollár értékben.

A Bombardier részvénye kedden 11 százalékkal erősödött a torontói tőzsdén.

Bombardier
Kapcsolódó cikkek