BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordévet zárt tavaly a hazai gumiabroncspiac

Tavaly a gyártók 1,6 százalékkal több személygépjármű-gumiabroncsot „adtak át” a magyarországi kiskereskedőknek, mint 2014-ben.

„A nyári gumiabroncsok forgalma 2,7 százalékkal, a téli gumiabroncsoké pedig 0,2 százalékkal nőtt. Éves visszatekintésben tehát elmondható, hogy a közel 2,4 milliós darabszámmal a piac gyártói eladások terén rekord évet zárt az elmúlt hét éves viszonylatban - nyilatkozta Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója.

A nyári gumiabroncsok esetében a legolcsóbb termékek (Budget) kategóriája tíz százalékkal, a középkategóriás márkák (Quality) 6,5 százalékkal  bővültek, de a prémiumkategória 7,2 százalékos csökkenéssel zárta az évet.

„Ha a forgalmat szegmensek alapján vizsgáljuk, akkor összességében elmondható, hogy a kishaszongépjármű-gumiabroncsok értékesítése jelentősen, mintegy 3,7 százalékkal növekedett. A személyabroncsokból is 3 százalékkal többet vásároltak a kereskedők, a 4x4-es abroncsok értékesítése pedig megegyezik a 2014-es év eredményeivel - tette hozzá Rábai Dániel.

A piaci visszajelzések alapján a kereskedők értékesítésének bővülése a nyári gumiabroncsok esetében meghaladta a gyártók eladásainak növekedését, így a kereskedők szinte kivétel nélkül alacsony nyári gumiabroncs-készletekkel zárták a tavalyi évet.

A téli abroncsok tekintetében a gyártók értékesítése az alsó Budget-kategóriában 10,7 százalékkal, a közép Quality-kategóriában 8,9 százalékkal bővült, ellenben a felső Premium-kategóriában 18 százalékos csökkenés volt tapasztalható. Ezek alapján összességében megállapítható, hogy a gyártók forgalma 0,2 százalékkal nőtt.

A teljes gyártói piacot vizsgálva a nyári termékekhez hasonlóan a téli kishaszongépjármű-abroncsokból is nagyobb mennyiség – 2014-hez képest 4,2 százalékos növekedés – kelt el, és a téli 4x4-es abroncsok eladása egészen elképesztő mértékben, 38 százalékkal  bővült. Ellenben a személyabroncsok tekintetében a gyártók 2,1 százalékos csökkenést tapasztaltak. „A téli szezon az enyhe ősz ellenére jól indult, de a decemberi, az évszakhoz képest szokatlanul enyhe időjárás miatt néhány kereskedő az előző évihez képest magasabb készlettel zárta az évet. Ezeknél a viszonteladóknál a raktáron lévő abroncsok mennyisége már csak igen kemény tél esetén csökkenhet átlagos szintre február végéig - magyarázta a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója.

Tavaly gyártók 1,6 százalékkal több személygépjármű-gumiabroncsot „adtak át” a magyarországi importőröknek, mint 2014-ben. „A nyári gumiabroncsok forgalma 2,7 százalékkal, a téli gumiabroncsoké pedig 0,2 százalékkal nőtt. Éves visszatekintésben tehát elmondható, hogy a közel 2,4 milliós darabszámmal a piac gyártói eladások terén rekord évet zárt az elmúlt hét éves viszonylatban - nyilatkozta Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója.

A nyári gumiabroncsok esetében a legolcsóbb termékek (Budget) kategóriája tíz százalékkal, a középkategóriás márkák (Quality) 6,5 százalékkal  bővültek, de a prémiumkategória 7,2 százalékos csökkenéssel zárta az évet.

„Ha a forgalmat szegmensek alapján vizsgáljuk, akkor összességében elmondható, hogy a kishaszongépjármű-gumiabroncsok értékesítése jelentősen, mintegy 3,7 százalékkal növekedett. A személyabroncsokból is 3 százalékkal többet vásároltak a kereskedők, a 4x4-es abroncsok értékesítése pedig megegyezik a 2014-es év eredményeivel - tette hozzá Rábai Dániel.

A piaci visszajelzések alapján a kereskedők értékesítésének bővülése a nyári gumiabroncsok esetében meghaladta a gyártók eladásainak növekedését, így a kereskedők szinte kivétel nélkül alacsony nyári gumiabroncs-készletekkel zárták a tavalyi évet.

A téli abroncsok tekintetében a gyártók értékesítése az alsó Budget-kategóriában 10,7 százalékkal, a közép Quality-kategóriában 8,9 százalékkal bővült, ellenben a felső Premium-kategóriában 18 százalékos csökkenés volt tapasztalható. Ezek alapján összességében megállapítható, hogy a gyártók forgalma 0,2 százalékkal nőtt.

A teljes gyártói piacot vizsgálva a nyári termékekhez hasonlóan a téli kishaszongépjármű-abroncsokból is nagyobb mennyiség – 2014-hez képest 4,2 százalékos növekedés – kelt el, és a téli 4x4-es abroncsok eladása egészen elképesztő mértékben, 38 százalékkal  bővült. Ellenben a személyabroncsok tekintetében a gyártók 2,1 százalékos csökkenést tapasztaltak. „A téli szezon az enyhe ősz ellenére jól indult, de a decemberi, az évszakhoz képest szokatlanul enyhe időjárás miatt néhány kereskedő az előző évihez képest magasabb készlettel zárta az évet. Ezeknél a viszonteladóknál a raktáron lévő abroncsok mennyisége már csak igen kemény tél esetén csökkenhet átlagos szintre február végéig - magyarázta a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.