Cégvilág

Idén sem fizet osztalékot a Tigáz

A Tigáz Zrt. tavalyi működési eredménye 3,28 milliárd forint volt az előző évi 5 milliárd forintos működési veszteség után, nettó vesztesége 1,58 milliárd a 2014-es 14,8 milliárd forint veszteséget követően, a társaság a 2015-ös évre sem fizet osztalékot - tájékoztatott a Tigáz szerdán.

A közlemény szerint a kedden megtartott éves rendes közgyűlésen elfogadták a Tigáz Zrt. és a Tigáz csoport éves beszámolóját. A Tigáz csoport tavaly 5,43 milliárd forint működési eredményt ért el az előző évi 7,3 milliárd forintos veszteség után. Nettó eredménye 153 millió forint lett, míg 2014-ben 13,1 milliárd forintos veszteségről számoltak be.

A vállalat 1092 településen látott el földgázelosztói tevékenységet 2015-ben. A fogyasztók létszáma 1 millió 196 ezer volt, mintegy 5 ezerrel több az előző évinél. A Tigáz összesen 1,58 milliárd köbméter földgázt értékesített tavaly - közölték. A közgyűlés arról is határozott, hogy a 2015-ös évre nem fizetnek osztalékot.

Korábbi tájékoztatások szerint a Tigáz Zrt. a 2014-es és a 2013-as év után sem fizetett osztalékot. A Tigáz Zrt. tavaly júniusban jelentette be, hogy egyetemes gázszolgáltatói engedélyének visszavonását kérte a Magyar Energetikai- és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH). Ezt azzal indokolták: "a Tigáz döntése része annak a folyamatnak, amelynek célja a társaság üzleti tevékenységét összehangolni a szabályozási környezettel és csökkenteni az üzleti tevékenységét érintő kedvezőtlen hatásokat".

A MEKH 2016. október 1-jei határidővel vonta vissza a gázszolgáltatási engedélyt, a Tigáz mintegy 1,2 millió lakossági földgázfogyasztóját a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz veszi át.

Az energiahivatal a múlt héten azt közölte, hogy az előre fizető mérővel rendelkező Tigáz-ügyfelek hamarabb átkerülhetnek a Főgázhoz, már áprilisban elkezdődik az előre fizető mérők átállítása és a feltöltőkártyák cseréje. A hagyományos mérővel rendelkező felhasználók átadása október elsejével történik meg. Idén február 25-én jelentette be a Tigáz, hogy a Magyar Áramszolgáltató (MÁSZ) Kft. veszi át a társaság magyarországi szabadpiaci földgázportfólióját. A tranzakciót követően a Tigáz befejezi szabadpiaci gázkereskedelmi tevékenységét Magyarországon. Az átadás-átvétel csaknem 3000 ügyfelet érint.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) március 1-jén jóváhagyta a február 19-én aláírt megállapodást, a MÁSZ március 31-én átvette a Tigáz szabadpiaci földgázportfólióját.

Tigáz Zrt.
Kapcsolódó cikkek