BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra lendületben a kiskereskedelem

Az év eleji megtorpanás után februárban meglepően gyors ütemben tudott bővülni a kiskereskedelmi forgalom. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2016 második hónapjában 6,4 százalékkal erősödött a hazai boltok forgalma az egy évvel korábbihoz képest, míg januárban csupán 2,2 százalék volt a növekedés. Az újabb lendület pozitív meglepetést okozott az elemzőknek, különösen azok után, hogy az online kasszák „fehérítő” és ezáltal forgalomnövelő hatása az idénre már vélhetően kikopott a statisztikákból.

Minden szegmens jól teljesített februárban. A januári 1,4 százalékos visszaesést követően újra bővült az élelmiszer-kereskedelem. mégpedig izmos 4,9 százalékkal. Ez arra enged következtetni, hogy az év első hónapjában történt megtorpanás technikai tényezőknek volt elsősorban köszönhető – hangsúlyozta Barczel Vivien, az Erste makrogazdasági elemzője. Az iparcikkek forgalma a korábbi hónapokban tapasztalt mértékben, azaz 7,5 százalékkal nőtt, annak jeleként, hogy a válságos évek során elhalasztott fogyasztás még mindig élénkíti a keresletet. Az alacsony benzinárak miatt az üzemanyag-kiskereskedelem újabb lendületet kapott az év második hónapjában: 9,1 százalékkal bővült az ágazat értékesítése.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a kiskereskedelmi forgalom az idén elsősorban a reálbérek jelentős, 6 százalékot meghaladó növekedése miatt bővülhet, várakozásai szerint több mint 5 százalékkal. A gazdaság, azon belül is a háztartások jövedelemtermelő képessége alapján még mindig lemaradásban van a kiskereskedelem, nagyobb fogyasztásra lennének képesek a háztartások, de mostanában zárul ez az olló. Az elmúlt hónapokban az üzemanyag-forgalom bővülése fontos szerepet játszott – tette hozzá Németh Dávid –, de ezen a téren a következő időszakban lassulás várható. Kérdés, hogy fennmarad-e az általános lendület. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint idén tartósan erősödhet a kiskereskedelmi forgalom a reálbérek és a foglalkoztatás emelkedése miatt, így éves átlagban 4,1 százalékos növekedésre számít a tavalyi, a fehéredési hatást is tükröző 5,8 százalékos gyarapodás után. Barczel Vivien éves átlagban 3 százalék körüli bővüléssel számol 2016-ban, így a háztartások fogyasztása maradhat a GDP-növekedés fő húzóereje az idén is.

A kormányzat ennél is jóval derűlátóbb, hiszen arra számít, hogy az idén is a tavalyihoz hasonló ütemben, átlag 6-8 százalékkal bővülhet a kiskereskedelmi forgalom – kommentálta a friss adatokat Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az M1-en. Szerinte ehhez minden makrogazdasági előfeltétel adott (alacsony inflációs környezet, növekvő reálbérek, rekordszintű foglalkoztatottság), emellett a megemelt családi adókedvezmények és a személyi jövedelemadó kulcsának a csökkentése is növeli a lakosság elkölthető jövedelmét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.