Megtanultak takarékoskodni az olajvállalatok, ennek köszönhetően most már jóval nyugodtabban szemlélhetik a nyersanyagárak tőzsdei mozgását, mint tették jó másfél évvel ezelőtt. Ráncsimítóként hatott rájuk az áprilisi 22 százalékos drágulás is, ám ennek a kedvező hatásai már a második negyedév számait szépítik majd meg. A nadrágszíj meghúzása, az olykor brutális költségcsökkentések hosszú távon az olajtársaságok hasznára válnak; aki minél hamarabb alkalmazkodik a piaci helyzet változásához, az nyerheti a legtöbbet – derül ki a The Wall Street Journal összeállításából. Az első negyedév kétségtelenül gyenge volt az olajtársaságok szempontjából, de az egyes elemzők által vizionált „lenullázott nyereségjóslatok” nem jöttek be. A 13 éves mélypontra süllyedt olajárakkal szemben különösen az európai cégek fejtettek ki erős ellenállást. A BP 80 százaléknyit faragott a tavalyi évzáró negyedévének veszteségéből, a francia Total és a norvég Statoil pedig visszatért a nyereségzónába. A pénteken jelentő Eni 792 millió eurós veszteségének is örülni lehetett, hiszen a várakozásoknál messze jobb adattal jöttek ki az olaszok. A BP és a Statoil árfolyama azóta 4-4, a Totalé 2 százalékot erősödött, de az Eni is tartani tudta magát. Az Eni 13 milliárd eurós költségcsökkentésről és vagyoneladásról – ideértve a Tigázt – szóló programot hirdetett, ebben beruházásainak visszafogása és beszállítói szerződéseinek újratárgyalása is benne van, s a létszámszűkítés is elkerülhetetlennek látszik. A cég üzemi szinten még nyereséges, bár az egy évvel korábbinál 69 százalékkal alacsonyabb, 472 millió eurós volt a plusz, amiből a következő negyedévek még tovább faraghatnak. A kissé megkésett karcsúsítás lezárultával viszont visszanyerik majd rugalmasságukat és életerejüket az olaszok.
Amerikában lassabban haladnak az alkalmazkodással, bár a világ legnagyobb tőzsdén jegyzett olajtársasága, az Exxon Mobil is meglepte az elemzőket a vártnál kedvezőbb adataival. A cég nyeresége az előző évi ötmilliárd dollárról 1,8 milliárdra csökkent ugyan, de még ez is jobb a várakozásoknál. Ilyen, minimálisnak mondható profitot legutóbb 1999-ben mutattak ki, amikor a rivális Mobil 80 milliárd dolláros felvásárlásával letették a mai piacvezető cég alapjait. Az árbevétel 28 százalékkal 48,7 milliárd dollárra csökkent. A cég a kitermelésen 76 milliót vesztett, miközben a feldolgozásban elért 906 milliós nyereség a fele az egy évvel korábbinak. Az ExxonMobil harmadával, 5,13 milliárd dollárra kurtította meg beruházási keretét a negyedévben.
Rosszabb helyzetben van a sorozatban második negyedévében veszteségről – ezúttal 725 millió dolláros – beszámoló Chevron. A második legnagyobb amerikai olajcég egy éve még 2,6 milliárdos pluszban volt. Számukra is a kitermelés 1,46 milliárdos vesztesége okozta a legnagyobb problémát, de a finomításon elérhető haszonkulcs beszorulása is kedvezőtlenül érintette őket, nem is szólva arról, hogy az 54 milliárdos költséggel felépített ausztráliai LNG-állomásuk üzembe helyezése is hónapokat csúszik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.