Az új Audi A4-gyel kapcsolatban a legtöbb kritika arról szól, hogy még a tervezője sem képes megkülönböztetni az elődjétől. Az A5-ös kupénál nem estek ebbe a hibába, de igazából csak második pillantásra lehet észrevenni, hogy minden porcikája új. Az oldalfal karaktervonala élesebb az eddiginél, a fényszóró mérete nagyobb, a hatszögletű hűtőrács széles és alacsonyan van, a motorháztető ívét „erődomborulatok” hangsúlyozzák. Lemezbe préselt érzelmek – fogalmazta ezt meg az egyik igazgatótanácsi tag az ingolstadti Audi Forumon tartott világpremieren. A bemutató azzal kezdődött, hogy felvonultatták a dicső múltat, a DKW kétüteműitől kezdve a nyolcvanas évek kocka kupéjáig. Utóbbit nagyon szerethetik, mert rögtön hármat is elhoztak, egy normál, egy Quattro, egy utcai S1-es is állt a sorban. Az első A5-ös szerényen bújt meg a sor végén, pedig ennek is van mire büszkének lenni: 2007-es bemutatása óta 320 ezret értékesítettek belőle, ezzel csúcstartó a márkánál. Nem csoda, hogy úgy akartak újat alkotni, hogy felismerhető maradjon a rokonság.
A forma volt a legfontosabb, de azért a technikáról sem feledkeztek meg, ahol a 20 százalék a kulcs: ennyivel növekedtek a motorteljesítmények, és ennyivel csökkentek a szabványos fogyasztások. Az A5-ös kétféle motorral kezd, a 2,0 literes benzines turbó 190 vagy 254 lóerővel választható, a 3,0 literes V6-os TDI pedig 218 vagy 286 lóerős lehet. A tömeg mintegy 60 kilóval csökkent az elődhöz képest, és jelentős előrelépés történt a szórakoztatóelektronikai rendszernél is: az összes Audi A5 Coupé beépített SIM-kártyát kap megfelelő adatcsomaggal. És akkor még itt van az S5-ös, amely új fejlesztésű, 354 lóerős 3,0 literes V6-os biturbót kap – 4,7 másodperc alatt ugrik 100 kilométer/órára, illetve 7,3 liter/100 km a szabványos fogyasztási átlaga. Az RS 5-ösig még bő fél évet böjtölnünk kell, hiszen az mégse járja, hogy a DTM-ben elavult autóval áll rajthoz az Audi, szóval legalább a szezonzárást megvárják az új csúcsmodell leleplezésével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.