Cégvilág

Brutális brüsszeli bírság jöhet a Közgép-ügyben

Fejtörést okoz a Közgép Zrt. közbeszerzési ügye Brüsszelnek. Korábban a cég „túlnyerése”, most a kizárása miatt mérlegelik a büntetést.

Sorozatban nyerte a közpénzes tendereket a Közgép, ezért 2012-ben úgynevezett koncentrációvizsgálattal igyekezett tisztázni az Európai Bizottság, valóban mindent visz-e a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó társaság. Az eredmény azonban nem volt elég az intézkedéshez: a korabeli vizsgálati anyag szerint a közlekedési operatív program szerződéseinek több mint 20, a környezet és energia operatív program csaknem 10 százalékát vitte el a Közgép. Ez átlagosan az összesen 440 milliárdnyi munkának a 17,3 százaléka volt. Végeredményben nem bizonyosodott be a Közgép durva túlsúlya, Németh Lászlóné egykori nemzeti fejlesztési miniszter arra hivatkozhatott, hogy a második helyezett osztrák Strabag sem sokkal kisebb, átlagosan 13,6 százalékos arányban nyert.

A koncentrációvizsgálat viszont most újrahasznosulhat, legalábbis Brüsszelben már előásták az anyagot, mégpedig egy esetleges büntetés kiindulópontjául. A bíróság nemrég jogerősen kimondta, hogy a Közgépet tavaly nyáron jogszerűtlenül zárta ki a Közbeszerzési Hatóság a közpénzes pályázatokból. A konkrét ügyben, amelyre a kizárást alapozták – hamis adatszolgáltatás a győr–gönyűi kikötőfejlesztésre beadott ajánlatban –, az Európai Bizottság már korábban javaslatot tett a támogatási összeg 25 százalékának, nagyjából 1,6 milliárd forintnak a visszafizetésére. A jogerős bírósági döntést követően ennél lényegesen nagyobb büntetés kiszabását mérlegelik Brüsszelben a Világgazdaság értesülése szerint.

Az enyhébb verzió szerint Magyarországnak büntetést kellene fizetnie minden olyan közbeszerzési eljárás esetében, ahol hamis adatszolgáltatásra való hivatkozással bizonyíthatóan jogtalanul zárták ki a Közgépet. Egy idő után azonban a Közgép feladta, nem jelentkezett a közbeszerzésesekre, így ez a merítés nem ölelné fel valamennyi, a cég egyéves kizárása szempontjából releváns infrastruktúra-pályázatot. A másik megközelítés ezért nem bajlódna az ügyek egyenkénti vizsgálatával, hanem a rendszerből adódó szabálytalanságokhoz hasonlóan kezelné a Közgép esetét, és két operatív programot érintő átalánybírságot szabna ki.

A levezetés szerint a cég kizárása lényegében szűkítette a versenyt. A korábbi koncentrációvizsgálatból látszik, hogy a Közgép mind a közlekedési, mind a környezeti és energia operatív programból finanszírozott pályázatain rendre elindult, és nincs ok feltételezni, hogy ne ezt tette volna a nevezetes G-nap után is. Ám visszatartotta az indulástól a közbeszerzési eljárásokból kizáró határozat.

Ez „jogellenes korlátozó feltételnek” tekinthető, ami az Európai Bizottság pénzügyi korrekciókra vonatkozó sorvezetője alapján a szerződéses összeg 25 százalékának visszafizetésével büntethető. Már ez is brutális átalánybírságot jelentene Magyarország számára, a 2014–2020 közötti finanszírozási ciklus (IKOP és KEHOP) kerete ugyanis 2377 milliárd forint, amiből egy évre átlagosan 340 milliárd jut. A 25 százalékos büntetés pedig 85 milliárdos érvágást jelentene. De a sorvezető szerint 100 százalékos korrekció is alkalmazható a legsúlyosabb esetben, „amikor egyes ajánlattevőket szándékosan ki akarnak zárni az eljárásból”. Ezt tetézheti, ha a Közgép kártérítési pert indít elmaradt bevételei miatt. A cégnél nem kommentálták, de úgy tudni, egyelőre nem adtak be keresetet az ügyben.

Közgép simicska Brüsszel
Kapcsolódó cikkek