Cégvilág

Újabb Sziget-rekord

A múlt év után 470 millió forintos osztalékot vettek fel a Sziget Kft. tulajdonosai. Az eddigi eladások azt mutatják: az idén még jobb évük lehet.

Úgy tűnik, az idei Szigeten újabb látogatórekordra készülhetünk, mivel közel másfél hónappal a kezdés előtt elkelt az összes bérlet a fesztiválra. Június 30-tól már csak napijegyet lehet kapni, de azt is korlátozott számban – közölte a Sziget sajtóirodája tegnap. A két napja zajló Volt Fesztiválra a bérletek „csak” egy héttel a kapunyitás előtt fogytak el, de a pénteki napra már napijegy sincs. Korábban soha nem fordult elő, hogy elővételben elkapkodják a bérleteket a soproni rendezvényre, ahogyan arra sem volt még példa, hogy ilyen korán elfogyjanak a hetijegyek az augusztusi budapesti rendezvényre.

A Szigeten 55 ezer darabban maximálták az eladható bérletek számát, és mivel mind gazdára talált, ezután már csak napi belépőt árulnak, de abból is csak 25 ezret adnak ki naponta. A szervezők szerint a tempós jegyfogyás több telt házas napot is feltételez, de az is lehet, hogy végig kiteszik majd a megtelt táblát (a napi telt ház az Óbudai szigeten 90 ezer látogatót, közreműködőt, illetve tiszteletjeggyel rendelkezőt feltételez).

A szervező Sziget Kft. ez alapján az idén újabb rekordot dönthet, miközben a múlt év sem alakult rosszul a társaság számára. A cég tavaly árbevételét 9,2 milliárd forintról 10,2 milliárdra növelte – ez közel a duplája a 2012-esnek. A társaságnak láthatóan bejött a line-up változtatás: a világsztár-felvonulás ugyan sokba kerül, de sokat is hozhat a konyhára. Ráadásul a cég az árazási politikát is az érdeklődés növekedéséhez igazította: a jegyek nem lettek olcsóbbak. Így a Sziget Kft. tavaly már közel 600 millió forint adózás előtti eredményt ért el, ami 50 százalékkal haladja meg az előző évi teljesítményt. A tulajdonosok mindezzel párhuzamosan a megelőző évihez hasonló összegű, 470 millió forintos osztalékot vehettek ki – a pénz egy jelentős része a korábbi kölcsönök törlesztésére megy el. Mint Gerendai Károly a Népszabadságnak korábban elmondta: az osztalékokból egyelőre továbbra is a különböző céges vagy magánjellegű kölcsöneit törleszti.

A Sziget Kft.-ben a Szigerta Invest 75,9, a Volt Invest pedig 24,6 százalékos tulajdonos. Utóbbi cégben a Volt Fesztivált szervező Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert a tulajdonosok. A Szigerta Investben Takács Gábor és Gerendai Károly mellett az LP+GK Kft. tulajdonos. Utóbbi Gerendai és a Videoton Holdin ügyvezető-tulajdonosa, Lakatos Péter családi vállalkozásának közös társasága. Ez a cég három éve egy, Lakatos Péter által Gerendai Károlynak nyújtott magánjellegű kölcsön kapcsán került a tulajdonosok közé. Az osztalékból Gerendai – laptársunknak adott nyilatkozta értelmében – százmilliót a kölcsön visszafizetésére fordított, a megállapodás szerint a teljes összeg törlesztését követően Lakatos Péter kiszáll a fesztiválszervezőből.

Sziget Mulatság Sziget Kft. VOLT
Kapcsolódó cikkek