BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre nagyobb bajban az olajipar óriásai

Van még hová esnie a nyereségnek a világ legnagyobb, tőzsdén jegyzett olajtársaságánál: az ExxonMobile a második negyedévben 1,7 milliárd dolláros profitot ért el, ez 59 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Rosszabbul járt a legnagyobb európai olajtársaság, a brit–holland Shell, amelynek profitja már 70 százalékos zuhanást mutatva felülről súrolja az egymilliárd dollárt. A legrosszabbul kétségtelenül a kettes számú amerikai óriás, a Chevron járt, amely már 1,47 milliárd dolláros mínuszban jár.

A kiábrándító, a vártnál is rosszabb eredmények 2-5 százalékos árfolyamesést vontak maguk után, jelezve, hogy az olajipar az összességében százezres leépítések és a radikális költségcsökkentések dacára máig nem tudott alkalmazkodni a két éve megváltozott „játékszabályokhoz” s ahhoz, hogy az aranykor – úgy tűnik – véget ért. A második negyedévben 40 dollár környékén lehorgonyzott olajár nyomás alá helyezi a vállalatokat, s a kérdés egyre inkább az, hogy a tiszta energia, az elektromos autók térnyerése mikortól veszi át az uralmat, és küldi nyugdíjba a fosszilis energiahordozók kitermelésén nyert tisztes profit miatt elkényelmesedett olajtársaságokat.

Az amerikaiaknak ráadásul az alacsony olajárak miatt a bevételük is jelentősen csökkent a negyedévben, az Exxon várt 64 milliárd dolláros forgalmából 57 milliárd, a Chevron 30 milliárdjából csak 28 milliárd teljesült. Mindkettő 20 százalék fölötti esés az egy évvel korábbihoz képest.

A gyorsan romló eredmények nyomán a cégek újabb költségcsökkentésekre készülhetnek. Az említett nagy négyes tagjai – kiegészülve a Totallal – együtt 50 milliárd dollárral csökkentették 2013 óta a beruházási keretüket a The Wall Street Journal összesítése szerint. Csak a második negyedévben az Exxon 38 százalékkal, 5,2 milliárd dollárra vágta vissza fejlesztési keretét – jelezte Rex Tillerson vezérigazgató. Amennyiben valóban a 30 dolláros hordónkénti olajár kora köszönt be, az nemcsak a társaságok teherviselő képességét, de a befektetők tűrőképességét is kikezdi. Ennek az előjele, hogy az Exxon kikerült a legkiválóbb adósokat jellemző tripla A-s kategóriából, azaz eleve drágábban juthat forrásokhoz a piacról.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.