Épül a CNG-kúthálózat
Az uniós tagállamoknak 2020 végéig „megfelelő számú” nyilvános CNG- (sűrített földgáz) töltőállomást kell kiépíteniük az agglomerációs térségekben, valamint más sűrűn lakott településeken – emlékeztetett Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) elnöke hétfői tájékoztatóján annak kapcsán, hogy a Clean Fuel Box projekt keretében – uniós támogatással – 39 új CNG-töltőállomás létesül a közeljövőben. Ezáltal két éven belül hazánkban több mint 60 nyilvános töltőpont fogja szolgálni az autósokat, miközben a nehézgépjárművek LNG- (cseppfolyósított gáz) ellátása is beindul. Az elnök azért megjegyezte, hogy az energiaszolgáltatók Magyarországon az elmúlt évtizedekben nem sokat tettek a gázközlekedés elterjesztése érdekében. A csigatempó hátterében részben az áll, hogy a fogyasztók, pontosabban a jármű-üzemeltetők érdeklődését kell felkelteni a gázautózás iránt, másrészt – az MGKKE szerint – a beruházások előmozdítása érdekében szükség van mind a szabályozói, mind pedig az ösztönzői környezet változtatására.


