Nem éreztették hatásukat a Yahoot érintő botrányok a harmadik negyedévben, a cég levelezőrendszerén át küldött és olvasott üzenetek száma a több mint félmilliárd e-mail-fiókot érintő adatlopás szeptember 22-i nyilvánosságra kerülését követően is nőtt – derül ki a társaság közzétett gyorsjelentéséből. Az persze nem olvasható ki a jelentésből, hogy az incidensről értesült, ugyanakkor a yahoos levelezésükről már megfeledkezett felhasználók keresték fel és frissítették a postafiókjukat, vagy a rendszeres használók körében nőtt meg a levelezési kedv.
A Yahoo 1,3 milliárd dolláros bevételről számolt be a harmadik negyedévben, ez valamivel több mint hat százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A nyereség azonban több mint a duplája volt az egy évvel ezelőttinek, és elérte a 163 millió dollárt. A kedvező eredményt beárnyékolja, hogy a társaság részesedése folyamatosan csökken az online hirdetési piacon. Az eMarketer előrejelzése szerint idén a neten elköltött reklámpénzek 1,8 százaléka érkezhet a Yahoohoz, míg tavaly még 2,4 százalék volt ez az arány, és a vállalat hirdetési bevétele 10 százalékkal eshet 2015-höz képest ebben az évben.
Ugyanakkor amerikai sajtóforrások szerint a társaság alaptevékenységéhez tartozó internetes üzletágak megvásárlását tervező Verizonnál pozitívan fogadták a kedvező pénzügyi eredményeket. Azt mondják, örültek annak is, hogy az adatszivárgási, illetve a néhány nappal azt követően kirobbant e-mail-szkennelési botrány egyelőre nem járt végzetes következményekkel a cégnél. Igaz, az elmúlt napokban megjelentek olyan hírek is, amelyek szerint a legnagyobb amerikai mobilszolgáltató az incidensek miatt lényegesen csökkentené a Yahoo-ra eredetileg tett, 4,8 milliárd dolláros vételi ajánlatát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.