Visszavágta a Samsung Electronics a harmadik negyedévre adott eredményvárakozásait azt követően, hogy kedden bejelentette: végleg leállítja a Note 7 gyártását. A legnagyobb dél-koreai vállalat tegnap kiadott közleménye szerint már csak 5,2 ezermilliárd von (4,63 milliárd dollár) üzemi eredményt ígér a szeptemberrel zárult három hónapra, szemben a korábban jelzett 7,8 ezer milliárddal. Ez azt jelenti, hogy a mobilüzletág gyakorlatilag elbúcsúzhat a nyereségétől, miután az augusztus elején piacra dobott csúcskategóriás Note 7 okostelefonról hamar kiderült, hogy nemcsak túlmelegszik, hanem lángra is lobban, és a készülék-visszahívások, cserék se javítottak a helyzeten. A csoport árbevétele is megérzi a fiaskót, az eddig jelzett 49 ezermilliárd von helyett most 47 ezermilliárdot várnak a harmadik negyedévre.
Elemzők korábban úgy számoltak, hogy a Samsungnak legalább négymilliárd dollárba fog kerülni a Note 7 bukása (beleértve a visszahívással kapcsolatos kiadásokat és elvesztett eladásokat), nem beszélve az árfolyamveszteségről. Az elmúlt három kereskedési napban 10 százalékkal gyengült az árfolyam, ami 21 milliárd dollárt vitt el a csoport piaci értékéből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.