BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már kevésbé zuhan az építőipar

Augusztus volt az idén az építőipar legjobb hónapja, mivel „csak” 9 százalékkal csökkent az ágazat termelése az egy évvel korábbi szinthez képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint ebben az évben eddig ez volt a legkisebb visszaesés, hiszen 30 százaléknál nagyobb mínuszt is produkált a szektor, és még az előző hónapban is 17,6 százalékkal csökkent a termelés. Az első nyolc hónapban az építőipari termelés volumene 22 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől.

Az előző hónaphoz képest viszont augusztusban már 4,6 százalékkal bővült a termelés. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké

7 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 23,9 százalékkal esett vissza. „Nem okozott meglepetést az augusztusi adat, azaz várható volt, hogy a magasépítés területén folytatódik a június óta megfigyelhető növekedés, az egyéb építmények esetében pedig az év eleje óta tartó csökkenés” – kommentálta a friss adatokat Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója. Az egyéb építmények esetében a két számjegyű csökkenést elsősorban az EU-s forrásokból elvégzett munkák, például útépítések 2015. végi befejeződése magyarázza. Bár az épületek építésének növekedése továbbra is nagyrészt ipari épületek, kisebb részben oktatási épületek, illetve sportlétesítmények építésének az eredménye, a szakember várakozásai szerint lassan meg fognak jelenni az építőipari statisztikában az újlakás-építések is, de ennek erőteljesebb pozitív hatására csak 2017-ben lehet számítani.

A pozitív fordulat jele az is, hogy az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene augusztus végén 18,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist, és a növekedés várhatóan folytatódni fog a következő hónapokban – emelte ki Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője. Ennek ellenére az idén összességében még csökken az építőipari termelés tavalyhoz képest, 2017-ben viszont már ismét növekedést vár az elemző. Ebben jelentős szerepe lesz az új uniós támogatásoknak, így sok függ majd attól, hogy a forrásokat milyen ütemben hívják le és használják fel a kedvezményezettek. Ürmössy szerint a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) az idei negyedik negyedévtől kezd majd hatni az építőiparra, és ad lökést a lakások számának növekedéséhez.

Szűkítik a kapacitásokat a stadionok

Földi Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy az állami beruházások – köztük a vizes világbajnoksághoz kötődő építkezések, illetve a stadionépítések – bizonyos alágazatokban jelentős kapacitásokat kötnek le, ami azt jelenti, hogy a válság alatt amúgy is megcsappant kapacitások tovább szűkülnek például a szerkezetépítés, a gépészet, az elektromos alapszerelések terén. Ez érdemben hátráltathatja a kisebb és közepes méretű, megfelelő referencia nélküli lakásfejlesztők építkezéseit – hangsúlyozta a Cordia vezérigazgatója. Ezeknél a szereplőknél a kapacitásszűke azt eredményezheti, hogy számos lakást csak jelentős csúszással tudnak felépíteni.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.