Kevesebb pénzt vihetnek haza a nők a Randstad legfrissebb felmérése szerint: a megkérdezettek 74 százaléka válaszolta azt, hogy még az azonos pozícióban lévő női és férfi kollégák bére sincs egyensúlyban. A Világgazdasági Fórum 2015 végi adatai szerint az Európai Unióban a nők jövedelme 16 százalékkal marad el a férfiakétól, míg Magyarországon ennél is nagyobb, 18,4 százalék a bérkülönbség. A bérolló a vezető pozíciókban, felsőfokú végzettségűek esetében még ennél is magasabb. Az Európai Unió ugyan kiemelt feladatának tekinti a nemek közti esélyegyenlőség biztosítását, ám a társadalmi berögződések nehezítik a feladatot. „A családban a háztartás vezetése és a gyereknevelés hagyományosan még mindig a nő dolga, ami nem támogatja a karrierépítést – jegyezte Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketingmenedzsere. A szülés idejére ráadásul az anyák kiesnek a munkaerőpiacról, a visszatérést pedig megnehezíti, hogy kevés rugalmas lehetőség érhető el.
A különbségek nemcsak a fizetés terén mutatkoznak meg, hanem a karrierépítési lehetőségekben is: minden második magyar munkavállaló gondolja úgy, hogy jelentkezéskor vagy előléptetéskor is a férfiaknak kedveznek a munkaadók. „Sajnos ezzel nagyon elmaradunk a globális átlagtól, a csehek mellett nálunk vannak legnehezebb helyzetben a női munkavállalók – tette hozzá Szokody Ágnes. – A hölgyek ráadásul még egyenlőtlenebbnek látják a saját lehetőségeiket: tízből hatan vélik úgy, hogy hátrányból indulnak egy pozíció megpályázásakor, illetve kinevezés esetén.” Ez annak ellenére is így van, hogy tízből kilenc munkavállaló jobban szeret vegyes összetételű csapatban dolgozni, sőt úgy gondolják, hogy sokkal jobb eredményeket is tudnak elérni így. Mindössze négyből egy válaszadó szeretne csak férfiakkal, illetve nőkkel dolgozni, ráadásul a nők azok, akik még inkább ódzkodnak egy tisztán hölgyekből álló csapattól. Azt ugyanakkor kifejezetten nem szeretjük, ha csupán a sokszínűség fenntartása miatt kedveznek az egyik nem képviselőinek.
Vezetőként még több falba ütköznek a női munkavállalók: háromból két válaszadó – még a hölgyek közül is – inkább férfit választana közvetlen főnökének, és mindössze egy dolgozna szívesebben női irányítás mellett. „Ez sajnos nem sokat változott az elmúlt években: három évvel ezelőtt is minden második válaszadó egyértelműen férfi felettesre voksolt, és csupán minden ötödik beosztott örült volna jobban egy hölgynek” – hangsúlyozta a szakértő. A gyakorlat is ennek megfelelően alakul: a munkavállalók kétharmada mondta el, hogy a közvetlen főnöke férfi. Ez a tendencia világszinten igaz: a legkevesebb női felettest Japánban, Görögországban és Hollandiában találjuk, és mindössze a svédeknél, norvégoknál és kanadaiaknál közel fele-fele az arány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.