BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Puskaporos hangulat Balatonfűzfőn

Legújabban a NAV bűnügyi igazgatósága kutakodik a lőpor- és lőszergyárat építő Mil-Exim Kft.-nél – értesült a Világgazdaság

Házkutatást tartottak az adónyomozók a Mil-Exim Kft.-nél. Ennek a cégnek a beruházása a Balatonfűzfőn épülő lőszergyár, amely egy ideje a viták kereszttüzében áll. Eddig azonban csak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Miniszterelnökség vizsgálódott az ügyben, az uniós támogatású projekteknél szokásos szabályossági ellenőrzésről volt hír. Az adónyomozók megjelenése gyökeres fordulatot jelent, most már bűntett, a Világgazdaság információja szerint költségvetési csalás gyanújáról van szó. A nyomozás tényét a NAV megerősítette lapunknak, de a folyamatban lévő ügyről nem kívánt „információt megosztani a nyilvánossággal” – hárította el a kérdéseket Sárközi Alexandra bűnügyi szóvivő. Azt sem árulta el, hogy az NGM, illetve a Miniszterelnökség vizsgálataival, esetleg a beruházás valamelyik ellenzőjének feljelentésével függ-e össze a nyomozás. Az egyetlen folyamatban lévő, 2,5 milliárd forint költségűre tervezett magyarországi hadiipari beruházásnak ellenzője akad bőven: mind a lakosság, mind a helyi politikai erők kifogásolják az új lőszergyárnak a Balaton-partra való telepítését. Értesíthette a NAV-ot akár a gazdasági tárca is, hiszen lényegében azt állapították meg az ellenőrei a 950 millió forint uniós támogatásra érdemesített projektről, hogy a lehívott források, a kifizetett számlák egy része mögött nem volt teljesítés. A márciusban kezdett szabályossági vizsgálat első nekifutásra azzal zárult, hogy a speciális haditechnikai „intermodális logisztikai és felújítóközpont” nem készült el a tavaly év végi határidőre, a műszaki készültség nulla százalék volt, a számlák mintegy négyötödét viszont kifizették. Ezért a minisztérium a támogatási szerződéstől való elállást, az addig folyósított mintegy 450 millió forint szubvenció visszafizetését rendelte el.

A Miniszterelnökség aligha jöhet számításba feljelentőként, legalábbis a Mil-Eximet éppen a kancellária mentette meg a végtől. A cég fellebbezésére a kancellária úgy találta, hogy a beruházás elkészült, a gépsor üzemkész, és minden esély megvan arra, hogy befejeződjék a projekt. Aránytalannak ítélte a szankciókat, mert meghiúsítanák a projektet, lényegében megsemmisítette az NGM határozatát, és új eljárást kért.

A nemzetgazdasági tárca nem reagált a kérdésre, hogyan áll a megismételt szabályossági vizsgálat, illetve ők fordultak-e NAV-hoz. Kormányközeli forrásunk szerint az verte ki a biztosítékot, hogy miközben az uniós támogatási pénzt felvették a beruházásra, az alvállalkozók egy része nem jutott hozzá a pénzéhez. A nemzetbiztonsági szempontból is fontos, a lőszerimportot magyar termeléssel kiváltó beruházással kapcsolatban az uniós támogatás felhasználásán kívül a Mil-Exim tulajdonosi hátterét is firtatják. A cég tulajdonosaként Csala József és Gyimesi Erzsébet 74, illetve 72 éves magánszemély van bejegyezve. Eddigi céges múltjuk alapján nem kézenfekvő a milliárdos hadiipari beruházás menedzselése, de háttér nélkül biztosan nincsenek: jogvitákban például a Mil-Eximet az eljáró ügyvédi iroda színeiben Boross Ildikó, az MDF-es exminiszterelnök, egykori belügyminiszter Boross Péter lánya képviseli.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.