Két hét teszt után világossá vált, hogy a Volvo a felső tízezer jófiúja. Egy drága és feltűnő autó, amelyet mindenki ámulva néz, mégsem szúrja senki szemét, valaki még barátságosan meg is szólított, hogy gratuláljon hozzá. A német Thomas Ingenlath a piac egyik legszebb formatervét álmodta meg, jó érzékkel vegyítette a skandináv bájt a kockaVolvók karakterével – mégpedig a klasszikus luxusautók szemtelenül hosszú, széles és lapos stílusában.
Szoborszerű szépségét ízlésesen kidolgozott részletek teszik teljessé, nem lennék meglepve, ha ez a dizájn olyan emlékezetes maradna, mint például a 700-as sorozaté. Bárhonnan nézzük, eleganciát sugároz; az egyetlen megosztó pont az S90-es hátsó lámpájának alakja, de ennyi formabontó megoldást elvisel ez a limuzin. A V90-esnél nem kísérleteztek, kitartottak a megszokott forma mellett, bár már nem olyan meredek a hátfala, mint a V70-esnek. Új arányai minden eddigi kombinál izgalmasabbá teszik.
Méreteire azonban nem lehet panasz, kint és bent is nagyautós érzetet kelt, itt mindennel nagyvonalúan bántak. Belül az XC90-eshez megszólalásig hasonlító belső fogad, a lapos építési mód és a kevesebb, de nem kevés fejtér miatt mégis más hatást kelt. Feltűnő a bőr illata, az S90-esben még a műszerfalat is bőrbe kötötték, pedig a V90-es puha műanyagja is meggyőző minőségű. Szokatlanul puhák, mégis jól tartanak a fix fejtámlás, vékony háttámlájú biztonsági ülések, nem tudtunk annyit ülni, hogy kikívánkozzunk belőlük. Különböző testalkatú vezetőkkel kipróbálva gyakorlatilag tökéletesnek mondható a vezetési pozíció: ideális méretű és fogású, eltalált szögben áll a szép kormány, kézre áll a virtuális váltókar, mindkét oldalon kényelmesen lehet könyökölni. Igényes megoldásnak szánták az ajtóra erősített tükröket, a vaskos műanyag ház miatt azonban többet takarnak, mint ha az ablak tövében lennének.
Manőverezésnél segít a vezetőülésből is látható, pingpongasztalnyi motorháztető, de nem hiába van körkörös radar, 360 fokos kamera és több, választható kameranézet is, egy átlagos parkolásnál mindnek hasznát vehetjük, akkor is, ha a német konkurenseknél jobban torzítanak, ezért megszokásból a tükrökre hagyatkozunk. Képüket a középső, tabletszerű érintőképernyőn nézhetjük, itt férhetünk hozzá az autó minden extrájához. Úgy kezelhetjük, mintha csak az okostelefonunkat használnánk. Elismerem, trendi és naprakész ez a rendszer, az érintésre is egészen pontosan reagál, és gyors is, de túlságosan eltereli a figyelmet az útról.
Annyira összetett, hogy néha még állóhelyzetben is fejtörést okoz egyes funkciók megtalálása. Sajnos a szellőzés sem kapott fizikai gombokat, bár nagyobb baj, hogy túl erős a befúvás hangja, és viszonylag kis hőmérséklet-különbségnél is képes jéghideget befújni a klíma. Ez csupán azért zavaró, mert a luxusszintű belsőben még az elektromos ablak is halkan, finoman csusszan a helyére, a hangszigetelés pedig szinte egy az egyben kizárja a külvilágot. Ez passzol ahhoz a kifinomult belső hangulathoz, ami a kilincsektől a hangszórókon át a legkisebb gombig és kapcsolóig terjed, és amivel nem pusztán a puritán Jaguart pipálja le, de a műfajban meghatározó német hármashoz is felzárkózik.
A lehengerlő csomagolás persze csak az egyik ütőkártyája az S90/V90-es párosnak. A 235 lóerős, D5-ös csúcsdízellel és Aisin gyártmányú, 8 fokozatú automatikus váltóval, valamint összkerékhajtással menettulajdonságai is tudnak meglepetést okozni. A dupla turbós blokk specialitása a szabadalmaztatott légbefúvó, amely teljesen megszünteti a turbólyukat, így négyhengeres létére hathengeres motorokéhoz hasonlítható a teljesítményleadása.
Szinte bármilyen tempóról képes ülésbe lapító gyorsításra, gázreakciója élénk, váltója észrevétlenül dolgozik, általában 1500 alatt tartva a fordulatot, amely autópályán sem megy sokkal 2000 fölé. Hangja magasabb tartományban sem tolakodó, az autóban töltött idő java részében az ingerküszöb alatt marad. Mindegy, hogy a hátul szintszabályzós, légrugós S90-est vagy az elöl-hátul acélrugós V90-est vezettük, bolondbiztos útfekvést, precíz irányítást és az XC90-essel szemben kényelmes rugózást köszönhettünk a futóműnek. Összkerékhajtás nélkül is boldogulna, az elsősorban télen érvényesülő technika azonban megmutatta, mit tud a poros körforgalomban, ahol sportos lendülettel hagyta enyhén riszálni az S90-es fenekét, majd finom átmenettel stabilizálta az autót.
Dinamizmusa könnyeddé, mozgékonnyá teszi, úgy zár el a környezetünktől, hogy közben élményt is ad, ez nagy előrelépés, ami új vevőkört vonzhat. A régi ügyfelek is megtalálják benne a legendás biztonságérzetet, és örömmel használhatják ki a környezethez alkalmazkodó LED-es fényszórókat vagy az autópályára szánt robotpilótát, amelyet szabálytalan és vétek is lenne magára hagyni, de egy hőfokállítás erejéig jól jöhet a távolságot és a sávot is tartó automatika. Egyik rivális sem jobb lényegesen a Volvónál. Úgy kerültek közel egymáshoz, hogy a göteborgiak ragaszkodtak saját egyéniségükhöz. Sosem ért még ennyit egy Volvo, pénzben kifejezhető értékét úgy kalkulálták, hogy azzal a néhány milliós árelőnnyel éppen csak felhívja magára a figyelmet. Menni fog neki!
