Az Amazont nem érdekli a Brexit
Az Amazont nem zavarja a Brexit, az elkövetkező hónapokban ötezer új állást hoz létre Nagy-Britanniában – közölte az online kereskedelmi óriáscég. „Ezzel a lépéssel a brit ügyfelek nemcsak gyorsabban juthatnak majd rendeléseikhez, de nagyobb kínálatból is választhatnak” - mondta Doug Gurr a cég Nagy-Britanniáért felelős menedzsere. (Habár a nagy cégeket a jelek szerint nem izgatja a Brexit, a munkavállalókat igen, ezért egyre nehezebb helyzetben vannak az álláshelyeket hagyományosan külföldi munkaerővel feltöltő cégek a szigetországban!)
Az online óriáscég már korábban bejelentette, hogy attól függetlenül folytatja a terjeszkedést és az új alkalmazottak toborzását, hogy London az Unióban marad-e vagy sem. Ezzel egyébként az Amazon nincs egyedül, hasonló nyilatkozatokat tette az Apple és a Google is.
Ám nem csak a britek örülhetnek az új munkahelyeknek: Európában 15 ezer új állást hoz létre az Amazon, míg csak ebben az évben 100 ezret az Egyesült Államokban. A cég 2018 végére összesen több mint 280 ezer új munkavállalóval számol világszerte.
A megnövekedett, és egyre növekvő igényt az online vásárlásra azonban az óriáscég még így sem képes kielégíteni. Ezért az elkövetkező években kétezer teljesen automatizált élelmiszer-kereskedelmi boltot hoznak létre, amelyekben egyáltalán nem alkalmaznak emberi munkaerőt.
Megjegyzendő, hogy a tulajdonképpen a kiskereskedelmen belüli átrendeződésről lehet itt beszélni, hiszen a hagyományos áruházak sora épp az alacsonyabb költségekkel dolgozó online boltok előretörése miatt bezárásokra és elbocsátásokra kényszerül. Az egyik legnagyobb amerikai lánc, a Macy’s például a napokban tízezer dolgozójának mond fel a vártnál gyengébben sikerült karácsonyi szezon következményeként, és a többiek is követik példáját: a Limited ruházati lánc például 250 üzletét lakatolja le, ami négyezer dolgozó elbocsátását jelenti egyben.


