Ázsiai verseny a leghosszabbért
Az arab légitársaság 259 utast befogadó Boeing 777-es gépe az öböl-beli Doha és az új-zélandi főváros, Auckland közötti 14541 kilométeres távolságot 16 óra 10 perc alatt tette meg, míg visszafelé a 17 óra 20 percen át voltak a levegőben.
A Qatar Airways a „szomszéd”, Emirates csúcsát adta át a múltnak, ők Dubaiból repültek szintén Aucklandba, de 340 kilométerrel rövidebb távon. A rekordszámításnál a két város közötti legrövidebb utat veszik figyelembe, ha nem így tennének, akkor az Air India végezne az élen, hisz ők a múlt ősztől nem a sarkkörön át vezető rövidebb, 12,4 ezer kilométeres úton érik el San Franciscót, hanem a Csendes óceán felett teszik meg az így 15,1 ezer kilométerre növekedő távolságot – írja a The Times of India. Sőt még üzemanyagot is spórolnak, köszönhetően az erős hátszélnek.
Egyik csúcs sem lesz hosszú életű, mivel a Singapore Airlines 2018-tól az Airbus 350-essel új fejezetet nyit: a Szingapúr-New York közti 15,3 ezer kilométeres távot teszi majd meg leszállás nélkül.


