Márciusban jön a Nintendo új konzolja
Izgalmas koncepcióval állt elő január elején a Nintendo, a társaság új játékkonzolja ugyanis igazi kettő az egyben készülék lett. Egy dokkolónak köszönhetően a televízióhoz csatlakoztatva ugyanúgy lehet játszani a Switchcsel, mint a hagyományos konzolokkal, azonban az eszköz az oldalra csatlakoztatható vezérlőkkel akár útközben is jó szórakozást kínálhat tulajdonosának.
A Wii U-hoz képest viszont jelentős előrelépés történt az akkumulátor kapacitásában: míg annál a tuningolás után is 2550 milliamperórás teleppel kellett beérniük a felhasználóknak, a Switchnél 4210 milliamperórás áll rendelkezésre, igaz, egy akciódúsabb játék esetében ezzel sem lehet három óránál hosszabb játékidőre számítani egy feltöltéssel. Az egyértelmű, hogy a Nintendo marketingszempontból sokat tanult a Wii U esetéből, és igyekszik elkerülni az előző konzolnál elkövetett hibákat. Így például a japán cég állítása szerint már a forgalmazás megkezdésétől nyereséges lesz a Switch, amit egyebek között azzal érnek el, hogy a készülékhez nem csomagolnak majd játékot, ahogyan azt a két nagy rivális, a Sony és a Microsoft teszi a saját eszközeinél. A 300 dollár körüli ár meglehetősen vonzónak tűnik, azonban például a mobil üzemmódhoz érdemes egy komolyabb vezérlőt beszerezni, ami tovább növeli a felhasználók költségeit, és természetesen a játékokat is meg kell venni. Tartalomból egyébként bőséges kínálat lesz, a Nintendo és a gyártók több mint 80 olyan játékon dolgoznak, amelyet a Switchre szánnak. A többi között a Zelda legendája sorozat új része, egy újabb Super Mario játék és a Minecraft is érkezik a konzolra.
A Nintendónál azzal számolnak, hogy márciusban kétmilliót adnak el a játékkonzolból, és az előrendelési számok alapján lehet, hogy sikerül teljesíteniük ezt a célkitűzést. Japánban például már az előrendelési időszakban lecsaptak a rendelkezésre álló készlet 80 százalékára, és a világ más országaiból is hasonló hírek érkeztek. A társaság előző modellje, a Wii U nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a Reuters korábban arról számolt be, hogy nagyjából 13 milliót adtak el abból a készülékből, míg elődje, a Wii 101 milliós eladást produkált. Kérdéses az is, hogy a márciusi piacra dobás mennyire szerencsés, mivel a két nagy rivális, a Sony és a Microsoft saját játékkonzoljainak az új verzióit már tavaly piacra dobta, kihasználva a karácsonyi vásárlási lázat. A Sony ráadásul folyamatosan teszi elérhetővé a világ egyre több pontján a PlayStation VR virtuálisvalóság-eszközét. A játékélményt új szintre emelő eszköz január 24-től már Magyarországon is kapható, igaz, valamivel többe kerül, mint maga az alapgép, ajánlott fogyasztói ára közel 135 ezer forint.