Cégvilág

A külföldön dolgozó építőmunkások felét haza lehetne csábítani

Jelenleg 20-30 ezer munkavállaló hiányzik az építőiparból, akiket pótolni kell, hogy az ágazat ki tudja aknázni a következő időszak folyamatosan javuló növekedési lehetőségeit – mondta Scheer Sándor, a Market Zrt. vezérigazgatója a Magasépítés 2107 konferencián. A vezérigazgató szerint tízből öt külföldön dolgozó építőipari munkavállalót könnyebben haza lehetne hozni.

Vége a válság utáni 6-8 éves nehéz periódusnak az építőiparban, és 2015-től kezdve folyamatosan a növekedés az ágazat teljesítményének 40 százalékát magasépítésben – hangsúlyozta előadásában Scheer Sándor, a Market Zrt. vezérigazgatója a Magasépítés 2107 konferencián.

A szakember szerint két-három évre előre látható a növekedési pálya, amelynek köszönhetően évente átlagosan 5-10 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak a piaci szereplők. Az ipar szerencsére folyamatosan fejleszt, Magyarország felminősítése pedig jót tett az egész ingatlanszektornak.

Scheer Sándor szerint azonban a felívelést nehezítheti a következő időszakban több kockázati tényező is, amelyeket a piaci szereplőknek és az államnak közösen kezelniük kell. Az egyik legnagyobb probléma a munkaerőhiány, mivel az elmúlt 8 évben mintegy 40 ezer építőipari szakember hagyta el az országot. Jelenleg 20-30 ezer munkavállaló hiányzik az ágazatból, akiknek pótlása elengedhetetlen a hatékonyság növelése szempontjából. “Tíz külföldön dolgozó szakemberből ötöt könnyebben haza lehetne csábítani, mivel valószínűleg nem találták meg a számításaikat – vélekedett a vezérigazgató. – További két-három főért nagyon meg kellene küzdeni a bérek és a munkakörülmények jelentős emelésével, illetve javításával, de érdemes lenne. Míg a maradék 2-3 főt vélhetően elveszítettük, mivel ők szerencsésen megtalálták a helyüket egy másik országban.”

A külföldön dolgozó tapasztalt magyarok hazavonzása hatékonyabb és olcsóbb megoldás lenne, mint az ukrán munkavállalók Magyarországra csábítása és betanítása – hangsúlyozta a Scheer Sándor. Emellett más szektorokból is át lehetne csábítani munkavállalókat, akiket egyszerűsített, gyakorlatorientált szakképzéssel lehetne gyorsan alkalmassá tenni az építőipari munkára. Akár a Tescóból is lehet árufeltöltőket toborozni – példálózott a vezérigazgató.

A bérek emelését ugyanakkor nehezítik a hatékonysági és jövedelmezőségi problémák. Nem csak a szakemberekből van hiány, de a szakfeladatokat kivitelező kkv-kból is, mivel sokan közülük nem élték túl a korábbi ínséges időszakot – hangsúlyozta a Market vezére.

Például 2008 óta stagnál a tervező mérnökök száma, 2013 volt mélypont ebből a szempontból, amikor egyetlen vállalkozás nyújtott ilyen szolgáltatást. Gyakran születnek rossz minőségű tervek az ágazatban, amit tetéz a rossz megvalósítás, és e mögött képzési hiányosságok is meghúzódnak. A jövedelmezőséget rontja a gyakran még mindig  túbonyolított alvállalkozói láncolat, amely struktúrán a Market vezérigazgatója szerint változtatni kell. A megrendelők aránya sem egészséges hazánkban: fele-fele arányban a versenyszféra és az állam a megbízó, miközben a fejlettebb nyugat-európai országokban akár 70-30 százalék is lehet a megoszlás a piaci szektor javára.

sheer sándor Market Zrt építőmunkás külföldi munkavállalás építőipar
Kapcsolódó cikkek