Összeomlott a Tesla, Musk végignézi, ahogy elég a vagyona: közben a Mol új olajmezőt talált Magyarországon – a legolvasottabb tőzsdei hírek márciusában
Márciusban olvasóink valósággal rávetették magukat a Tesláról írt cikkünkre, amely az e-autógyártó részvényárfolyamának összeomlásáról szólt. Több mint 15 százalékot esett ugyanis március 10-én az elektromos autókat gyártó amerikai vállalat részvényeinek árfolyama a New York-i értéktőzsdén, a részvények összértéke pedig a felére csökkent 2024. decemberétől valamivel több mint 2 hónap alatt.

Összeomlott a Tesla árfolyama
A cég részvényeit 2024 utolsó két hónapjában felhúzta Donald Trump elnökké választása, akinek Elon Musk, a Tesla tulajdonosa közeli szövetségese volt. Sok demokratapárti szavazó, illetve európai liberálist ez feldühítette, és csak azért sem akartak vásárolni az autóiból.
A Tesla részvényeinek árfolyamcsökkenése ugyanakkor az eladások visszaesésével is indokolható volt. A kínai személyautó szövetség (CPCA) adatai szerint a Tesla Kínában februárban 30 688 autót adott el, 49 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában, miközben az ázsiai országban 82 százalékkal nőtt az elektromos és hibrid gépkocsik eladása.
Megindult az euró erősödése, maga után húzva a forintot is
Szintén sokan olvasták az euró erősödéséről szóló írást is. Trendfordulót szimatoltak márciusban a profi ügyletkötők, ezt jelezte az opciós hangulat felforrósodása is, amely öt éve nem volt olyan optimista az euróra. Az amerikai Depository Trust & Clearing Corporation elszámolóház adatai azt mutatják, hogy a héten háromból két opció erősebb eurót célzott meg. Az euró erősödése pedig a forintnak is jót tett.
A közös valuta szerdán 1,07 dollár fölé emelkedett, és 2022 vége óta a legnagyobb háromnapos nyereségre készül, miután Németország bejelentette, hogy a tervek szerint több százmilliárd eurót szabadít fel védelmi és infrastrukturális kiadásokra.
Nos, a trend azóta is folytatódott, mostanában 1,16 dollár körül adják-veszik az eurót, s a forint izmosodása sem szakadt meg.
Támad a BYD
A Tesla mellett a BYD is közérdeklődésre tartott számot. Megduplázza idén, azaz 800 000 autóra növeli Kínán kívüli eladásait a BYD, és az autók helyi összeszerelésével igyekszik leküzdeni a vámokat – közölte márciusban a kínai céget követő elemzőknek tartott fórumon Vang Csuan-fu cégelnök.
A vállalat „nagy lehetőségeket” látott a gyors növekedésre a latin-amerikai és a délkelet-ázsiai országokban is, ahol a kormányok és az emberek barátságosan fogadják a kínai márkákat – tette hozzá az elnök.
A nyugati világban elharapózó vámkivetési hullámra tekintettel pedig a BYD úgy tartaná meg költségelőnyét, hogy a kulcsfontosságú alkatrészeket továbbra is Kínában gyártja, ám a járműveket a helyi piacokon szereli össze – tette hozzá Vang, anélkül, hogy az összeszerelő üzemek felépítésére kiszemelt országokat megnevezte volna. Európai bástyájaként pedig Nagy-Britanniát nevezte meg a cég, mivel ott nem akadályozzák az értékesítéseit.
Új kőolajmezőt talált hazánkban a Mol
A Mol új kőolajmezőt talált Magyarország nyugati részén, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak olajat. A vizsgálatok alapján a Somogysámson kőolajmezőn található kút napi 1200 hordó termelésre képes - írtuk szintén márciusban.
Az új kút által kitermelt olaj - mint a Mol vezetői mondták - tartálykocsin jut el a százhalombattai Duna Finomítóba, és a Mol csoport teljes szénhidrogén-kitermelésének mintegy 1 százalékát adja.
Megcsúsztak a BYD részvényei is
Végül, de nem utolsósorban egy másik BYD-vel kapcsolatos hírre is bőszen kattintgattak az olvasók. Pedig ez elég negatív volt.
Történt ugyanis, hogy a BYD részvényei Hongkongban és Sencsenben is bő 7 százalékkal estek március 21-én, miután híre ment, hogy az Európai Bizottság vizsgálja a cég magyarországi elektromosautó-gyárának külföldi támogatását. A vizsgálatról a Financial Times számolt be két meg nem nevezett forrásra hivatkozva. A londoni lap szerint Brüsszel azt vizsgálta, hogy Kína tisztességtelen támogatást nyújtott-e a magyarországi BYD-gyár megépítéséhez.
Ehhez most sem tudunk többet hozzáfűzni, a vizsgálat azóta is tart.


