Több mint hetvenmillióból fejlődhet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park
V. Németh Zsolt elmondta: az összességében 1,7 millió eurós, 14 partner együttműködésével megvalósuló nemzetközi projekt az Interreg Duna Transznacionális Együttműködési Program finanszírozásával az idén januárban indult, zárása 2,5 év múlva várható. A program a földtani örökség újszerű bemutatását, a növény- és állatvilág, valamint az élettelen természeti értékek védelmét célozza.
Az államtitkár kifejtette: az előző uniós ciklusban 2300 milliárd forint jutott környezet- és természetvédelemre, a jelenlegi ciklusban a földalapú támogatások zöldítési részével együtt, több mint 3400 milliárd forintot fordítanak erre a célra, ebből közvetlenül a természetvédelemre 61 milliárd forint jut. Fontos előrelépésnek nevezte, hogy tíz év alatt, évi 500 ezerről 1,6 millióra nőtt a hazai nemzeti parkok regisztrált látogatóinak száma, mely jórészt a beruházásoknak köszönhető.
Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója kifejtette: a fejlesztés eredményeként új installációkkal gazdagodik majd a térség geológiáját bemutató Hegyestűn látható tárlat, megújul a Badacsonyon és Szent György-hegyen található tanösvény, Hegyestűtől a Kopasz-hegyig pedig új, vulkanológiai tanösvény épül. Mindezekhez kirándulásvezető füzet készül.
Az igazgató elmondta azt is, hogy a projekt vezető partnere a szlovén Idrija UNESCO Globális Geopark. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park mellett a Duna vízgyűjtő területén fekvő országok közül számos közreműködő szerepel a programban, köztük az osztrák, a horvát és a cseh parkok. A projekt egyik legfontosabb eredménye a közös Dunai Geotúra lesz, mely során a régiók közötti együttműködés erősítésére törekszenek a résztvevők - fűzte hozzá. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a határokon átívelő fejlesztést közép-európai sikertörténetnek nevezte, hozzátéve, hogy ennek eredményeként a Hegyestűre látogatók száma, az eddigi, évi 35 ezerről várhatóan tovább növekszik.
Ahogyan azt már korábban megírtuk emelkedett a helyi gazdaságfejlesztést célzó felhívás keretösszege is, csaknem 2,1 milliárd forinttal. Így már 2,6 milliárd forint érhető el a megyei jogú városi önkormányzatok és többségi tulajdonú vállalkozásaik kisléptékű termék-előállításhoz kötődő logisztikai fejlesztéseinek támogatására.
Szintén emelkedett a Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című felhívás keretösszege a rendelkezésre álló tervezett 8,8 milliárd forintról 9,9 milliárd forintra, ami a bölcsődei, óvodai férőhelyek bővítését szolgálja – közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
A társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztést célzó felhívás 20,4 milliárd forinttal támogatja elsősorban a kisléptékű, helyi, térségi jelentőségű turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített, természeti örökség turisztikai hasznosítására irányuló fejlesztéseket. Az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését célzó két felhívás 50,7 milliárd forinttal támogatja a meghatározott önkormányzati intézmények hatékonyabb energiagazdálkodásának elősegítését.
A barnamezős területek rehabilitációját célzó felhívás célja 2,3 milliárd forint értékben a vállalkozások és befektetők, valamint a lakosság számára vonzó, ugyanakkor környezetileg fenntartható városi környezet, települési arculat kialakítása. A Zöld város kialakítása című, 16,3 milliárd forint értékű felhívás olyan fejlesztéseket támogat, amelyek segítik a település fenntartható fejlődési pályára állítását.


