Cégvilág

A Disney-t vagy a Teslát is megvehetné az Apple

Óriásira nőtt az iPhone-gyártó készpénzállománya, elemzők szerint várhatóan nagy bevásárlásba foghat az Apple. A célpontok között olyan cégek neve is felmerülhet, mint a General Motors, a Disney vagy a Tesla.

Gigantikus összegre, 256,8 milliárd dollárra emelkedett az Apple készpénzállománya a legfrissebb, a héten közzétett adatok szerint. Akik az első körben profitálnak a megtakarításokból, azok a részvényesek lesznek. Luca Maestri, az okostelefon-gyártó pénzügyi vezetője közölte, hogy az Apple 57 cent helyett 63 centtel emeli ebben az évben a részvények után járó osztalékot, a befektetők 2,52 dollárra számíthatnak részvényenként. Ez 13,2 milliárd dollárral csökkenti majd a készpénztartalékot.

Ezenkívül az Apple további 35 milliárddal megemeli részvény-visszavásárlási programjának keretösszegét, így összességében 210 milliárd dollárért szerzi majd vissza saját papírjait. Azonban ezek után még mindig több mint 200 milliárd dollárnyi bármikor mozgósítható tőkéje marad a vállalatnak, amelyet elemzői vélemények szerint felvásárlásokba fektethet az óriáscég.

Ennek oka, hogy az Apple helye ingadozni látszik mint a világ vezető tech cége. A 740 milliárd dollárra becsült piaci értékű tech óriás elvesztette piacvezető helyét Kínában, és a legnépszerűbb termék, az iPhone eladásai is csökkentek az első negyedévben. A cégvezér Tim Cook számára ez a hatalmas összeg bőséges tartalékot jelent, amellyel új lendületbe hozhatja a vállalatot. Az Apple eddig is aktív volt akvizíciós területen, de főleg kisebb felvásárlásokat hajtott végre, a legnagyobb ezek közül a Beats fejhallgatómárka volt kerek hárommilliárd dollárért. Ha az Apple az infokommunikáció területén szélesítené a tevékenységét, megveheti az Adobe, a GoPro vagy a BoX cégeket, amelyek együttes értéke 75 milliárd dollárra tehető. Csipgyártót is vehet: az AMD-t 10, a Pandorát 2,5 milliárdért vásárolhatná fel.

A tech cég azonban nagyobbat is dobbanthat, ha szélesíteni kívánja tevékenységét: az Apple már így is fejleszt saját önvezető elektromos autót, az AppleCar azonban még messze van a megvalósulástól, így ha Tim Cook például a Tesla megvásárlása mellett döntene, az 51 milliárd dolláros piaci értékű cég mellett még bőven maradna pénze az Apple-nek. Ennél is messzebbre nézhet azonban, megvásárolhatja a három nagy amerikai autógyártót, a General Motors, a Ford és a Chrysler márkákat potom 111 milliárd dollárért. Ha a szórakoztatóiparban terjeszkedne, ideális célpont lehet a Netflix 67 milliárd dollárért, de a Disney sem jelenthet akadályt az Apple-nek. Igaz, itt mélyen a zsebbe kellene nyúlnia, a filmóriás árát ugyanis 180 milliárd dollárra becsülik.

Tim Cook Apple Apple iPhone Disney iPhone Tesla
Kapcsolódó cikkek