A magyarországi víziközmű-szakmának úgy kell felmutatnia az eredményeit, hogy közben látványos szervezeti és szabályozási változásokon megy át. Ilyen a terület mára lényegében lezárult koncentrációja, amelynek során egy 2011-es törvénynek megfelelve – az akkor részben csak papíron – működő 373 társaság 42 nagy szolgáltatóba tömörült. Hatósági árassá vált az árképzés, szolgáltatói tevékenységének felügyelete pedig a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) került. Mindettől azonban az ágazat még nem került sínre a KPMG 2015-ös összefoglalója szerint, az abban felsorolt problémák egy része pedig – így a szektort a többihez képest aránytalanul terhelő közműadó – ma is él. Igaz, van előrelépés: egy módosító javaslat szerint például az említett jobban terhelné a fajlagosan kisebb költségű, azaz jellemzően a városi társaságokat, s kevésbé azokat, amelyek nagy területen viszonylag kis számú fogyasztót látnak el.
A terület fejlődésének egyik eredménye, hogy „záródik az elsődleges víziközmű-olló”. Ezt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) emelte ki az új, de a víziközmű-ágazatról legfrissebbként csak 2015-ös adatokat tartalmazó kiadványa. Az olló záródása azt jelenti, hogy a hálózaton keresztül vételezett vízmennyiségnek egyre nagyobb aránya távozik a fogyasztótól a közmű-csatornarendszeren keresztül szennyvízként. A mutató persze csalóka, mert az értéke akkor is javulhat, ha a vízhálózatok bővítése elmarad a csatornahálózatokétól. Magyarországon azonban nem ez a helyzet. 2007 óta minden településen van közüzemi vezetékes ivóvíz, ami 2015 végére a városi lakások 95 és a községiek 91 százalékába jutott el. A bekötöttségi arány Budapesten és a dunántúli térségekben magasabb az országos átlagnál. A közüzemi csatornahálózatra eközben a települések 63 és a lakásállomány 79 százaléka volt rácsatlakozva 2015 végén. Az említett „ollózáródás” szempontjából fontos, a közüzemi szennyvízgyűjtő-hálózattal ellátott települések száma 2000 óta a 2,3-szeresére nőtt.
A szennyvíztelepre eljutó víz közel egésze átesett legalább biológiai kezelésen, míg a csak mechanikailag kezelt szennyvíz aránya 0,1 százalék volt. A KSH az energetikai célú szennyvízhasznosításra nem tér ki, de e téren nemrég volt bejelentés: a Fővárosi Csatornázási Művek tisztítótelepein a szennyvízből nyert áramot elkezdték bejuttatni az országos hálózatba.
A településekről 2007 óta – 2012 és 2014 kivételével – évről évre csökkenő mennyiségű hulladékot gyűjtenek be. A 2015-ös 3,7 millió tonna 54 százaléka jutott lerakóba, 32 százalékát anyagában, 14 százalékát energetikailag hasznosították.
Az egy főre jutó éves átlagos vezetékesvíz-felhasználás rendszerváltás óta tartó csökkenése 2015-ben megfordult, s 34,1 köbmétert tett ki. A korábbi zsugorodást a KSH szerint a vízdíjak növekedése és a saját kutak fokozott használata okozhatta, az azt követő bővülést pedig az aszály.
