Kilőttek a német energetikai cégek árfolyamai, miután a német szövetségi alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette az úgynevezett fűtőelemadót, így a németországi atomerőműveket üzemeltető cégek jelentős adó-visszatérítésre számíthatnak. Az E.ON részvényeinek árfolyama szerda délelőtt 6 százalék fölötti pluszban is járt, az RWE-papírok ára 7, az EnBW-é 2,1 százalékkal drágult a hírre.
Az adót 2010-ben vezették be, a vállalatoknak 2011–2016 között a reaktorokban elhelyezett fűtőanyagok után minden csere alkalmával grammonként 145 eurót kellett fizetniük. Az E.ON 2,85 milliárd eurót fizetett be, ezt számításaik szerint 450 millió eurónyi kamattal kapják majd vissza, ami megdobja a nyereséget, és csökkenti a vállalat nettó adósságállományát is. Az EnBW 1,44 milliárd, az RWE 1,7 milliárd eurót utalt az államkasszába.
Németországban korábban 17 atomerőmű működött, de a 2011-es fukusimai atomkatasztrófa után a fokozatos bezárásuk mellett döntöttek. Jelenleg nyolc erőmű üzemel, és 2022 végéig ezeket is leállítják. Az alkotmánybíróság szerdai döntése egyébként már a második bírósági ítélet, amely az atomiparnak ad igazat a német nukleáris politikával szemben, emlékeztetett a Reuters. Decemberben szintén bírósági ítélet mondta ki, hogy a valamennyi erőmű bezárására irányuló politikai nyomással megsértették az iparág jogait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.