Cégvilág

Félmillióan várnak a Tesla családi modelljére

Munkájuk megbecsüléseként a Tesla dolgozói kapták meg az első harminc darabot a cég „népautójának” nevezett Model 3-ból.

Munkájuk megbecsüléseként a Tesla dolgozói kapták meg az első harminc darabot a cég „népautójának” nevezett Model 3-ból. A kaliforniai Fremontban tartott péntek esti nagyszabású bemutató időzítése tökéletes volt, a tőzsdezárás utáni esemény nem mozgathatta meg a legnagyobb, 55 milliárd dolláros piaci értékű amerikai autógyártó hírérzékeny árfolyamát. Így viszont jó pár százaléknyi plusztól fosztották meg a kurzust, hiszen a szaksajtó szuperlatívuszokban beszél a Model 3-ról, amelyet mérföldkőnek neveznek az elektromos autózás történetében.

Forrás: AFP

Kiderült, hogy a tavaly március 31-én gyakorlatilag koncepcióautóként bemutatott jármű első képsorai több mint 500 ezer ember fantáziáját ragadták meg, ennyien fizették be az ezerdolláros, egyébként visszakérhető előleget. Ők a gyártás felfuttatásának függvényében várhatóan januártól vehetik át az alapmodellt, a 35 ezer dolláros, egy villanymotorral szerelt és egy töltéssel 352 kilométer megtételére képes verziót. Az erősebb akkumulátorral szerelt, 496 kilométeres hatótávú változatot már novembertől szállítják azoknak, akiknek ez megér 44 ezer dollárt. Jövő ősszel jön az összkerék-meghajtású modell, ennek az árát még nem közölték a Tesla honlapján.

A dollár gyengülésének köszönhetően már 9,1 millió forintért megszerezhető alapmodell ára az extrák megrendelésével akár a másfélszerése is növelhető. Nem része az alapfelszereltségnek az ötezer dollárért beszerezhető Autopilot szoftver és tartozékai, ehhez háromezret kell hozzácsapni az önvezető funkcióért. Szintén ötezret kell fizetni a fabetétes, erősebb hifivel szerelt, elöl-hátul fűtött bőrüléses belsőért. Ha az alapmodellt a feketétől eltérő színben kérik, az ezerdolláros pluszt jelent, ha sportkerekekkel, az még 1500-at. A kocsik nagy újdonsága, hogy kulcs nem jár hozzájuk, az ajtónyitástól az indításig minden funkciót okostelefonról lehet vezérelni a Tesla applikációján keresztül.

A befektetőket legfeljebb a gyártás megcsúszása aggaszthatja, a múlt hónapban akkumulátorellátási gondokra hivatkozott a Tesla, de saját dolgozói is kibabrálhatnak vele. alapító-vezérigazgató ugyan a fremonti gyár kapuján kívül szeretné tartani a nagy lobbierőt képviselő autóipari szakszervezetet (UAW), de ez nem lesz egyszerű.

A teslások ugyanis 20 dolláros átlagos órabért kapnak, ez pedig a versenytársakénál 20-30 százalékkal kevesebb. Az erőltetett menet miatt a munkabiztonságra is egyre több panasz érkezik, míg a gigantikus fejlesztések, bővítések ellenére sokan kételkednek abban, hogy a gyártási kapacitás a jövő évben valóban eléri a megcélzott félmilliós darabszámot.

modell családi autó Tesla
Kapcsolódó cikkek