BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Utazásra kuporgat leginkább a magyar

Egyre többet költenek a magyarok turisztikai célú, többnapos belföldi utazásokra. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 4 évvel ezelőtt 264 milliárd forintot fordítottak az utazásokra, tavaly már 45 milliárd forinttal többet – írja az Intrum Justitia európai fogyasztói fizetési jelentése.

A kutatás szerint a magyarok 40 százaléka havi szinten spórol, közülük minden negyedik azzal a céllal, hogy az utazási terveit megvalósíthassa, és leginkább a 24 év alatti fiatalokra jellemző, hogy üdülésre tesznek félre. A megkérdezettek 80 százaléka biztosan nem venne fel hitelt, vagy kérne kölcsön pénzt rokonától vagy barátjától azért, hogy utazását finanszírozni tudja – derült ki a kutatásból.

A legkedveltebb belföldi úti célok közül még mindig a Balaton a legnépszerűbb
Forrás: MW

A legkedveltebb belföldi úti célok közül még mindig a Balaton a legnépszerűbb: tavaly mintegy 3 millió magyar választotta pihenése helyszínéül, míg a népszerűségi sorrendben második helyen álló Budapestet és térségét 2,5 millióan. A pihenési, üdülési vagy rekreációs céllal választott utazásoknál az ötnél több napot tartalmazó csomagajánlatok a legvonzóbbak – fejtették ki a jelentésben.

Az utazásra az előtakarékosság népszerűbb, mint például spórolni további tanulmányokra vagy félretenni gyerekek, unokák anyagi támogatásához, ugyanakkor a legtöbben továbbra is – a válaszadók 70 százaléka – a váratlan kiadásokra tartalékolnak – hangsúlyozzák a kutatásban.

A kutatásból is levonható, hogy egyre tudatosabban tervezik a magyarok a pénzügyeiket: jobban odafigyelnek arra, hogy mindenki csak annyit költsön, amennyit az anyagi lehetőségei megengednek – emelte ki Kis Annamária, az Intrum Justitia üzletfejlesztési és értékesítési igazgatója a közleményben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.