Nagyot spórolt a DRV, és még nincs vége
A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) két év alatt 2,2 milliárd forint megtakarítást vár a H2O nevű hatékonyságnövelő programjától. Ebből a társaság közleménye szerint egymilliárd forintnyi spórolás tavaly már megvalósult, a fennmaradó 1,2 milliárd pedig az idén érik be.

Az ország legnagyobb víziközmű-szolgáltatója a múlt év elején indította az említett H2O programot. Ennek során teljesen vagy részlegesen visszaszerveztek korábban kiszervezett tevékenységeket, például a hibaelhárítást, a karbantartást vagy a villanyszerelést. A külső vállalkozók kiváltásával éves szinten 440 millió forint marad meg, és az intézkedés még új munkahelyeket is teremt.
A szervezetátalakítás során a társaság felszámolta a tevékenységében lévő párhuzamosságokat, a belső folyamatokat pedig észszerűsítette. Ennek köszönhetően hatékonyabban működik, mint előtte, és összességében 600 millió forinttal több marad a kasszájában.
A DRV ezenfelül korszerűsítette a szennyvíztelepeit, és gazdaságosabban használja ivóvízszivattyúit is. Ez újabb 150 millió forint költségmegtakarítást eredményezett. Szennyvíziszapját ahelyett, hogy elszállítaná – mint eddig –, már a mezőgazdaságban hasznosítják újra. Ezzel 50 millió forintnyi kiadástól kíméli meg magát. Végül annak köszönhetően, hogy kisebbítette a gépjárműparkját, az idén várhatóan 150 ezer literrel kevesebb üzemanyagra lesz szüksége, vagyis további 4,5 millió forintot tud spórolni.
„Új stratégiánk kidolgozására, gondozására és működtetésére megalakítottuk a stratégiai csoportot, melynek fő küldetése, hogy segítse a fenti kiemelt cél megvalósítását” – idézi a közlemény Volencsik Zsolt vezérigazgatót.
A leolvasó ritkábban csenget
A DRV Zrt. az év elején újabb költségcsökkentésekről döntött. Mindezek részeként már nem havonta, hanem félévente olvassa le a nem lakossági felhasználók vízmérőit, a részszámlásoknak pedig csak kéthavonként állít ki számlát. Ez évtől a kintlévőségei kezelésére és az illegális csapadékvíz-bevezetések felderítésére még nagyobb hangsúlyt fektet majd az egész szolgáltatási területén.


