BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási lendülettel hasít a Balatoni turizmus

Elégedettek lehetnek a balatoni vendéglátók, idén településtől függően várhatóan 2-10 százalékkal emelkedik a vendégforgalom.

Az idei balatoni forgalommal mindenki elégedett lehet, a strandi büféstől a szálláshely szolgáltatókig, a nyári szezonon kívüli időszakok is kifejezetten jól sikerültek. Idén településtől függően várhatóan 2-10 százalékkal emelkedik a vendégforgalom, az általános turistaforgalom pedig 5 százalékkal – mondta Hoffmann Henrik, a Balaton Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornának.

Fotós: Lang Róbert

A szakember hozzátette: az elmúlt öt évben óriásit fejlődött a Balaton, megújultak a településközpontok és a szolgáltatói infrastruktúra is. A Balaton már nemcsak strandidőben szolgál komplex turisztikai élményként, a part menti településeknek gazdag a programkínálata, elég a Nagyon Balaton programsorozatra gondolni, vagy arra, hány művészeti fesztivál, kulturális rendezvény színesíti a kínálatot – fejtette ki.

https://www.vg.hu/vallalatok/imadjak-siofokot-turistak-566991/

Kitért arra is, hogy a nyári mellett egyelőre az őszi és a tavaszi szezonra fókuszálnak a Balatonnál, az előbbinél a gasztronómiát, az utóbbinál az aktív turizmust állították középpontba. A gasztronómiáról megjegyezte, hogy a tó északi és déli partja is történelmi borvidék, és ma már nagy hagyományuk van a halfesztiváloknak is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.