Cégvilág

Hárommilliárdból újítják fel a szabolcsi utakat

Két ütemben több mint 2,9 milliárd forintot fordítanak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közútjainak felújítására – jelentette be a megyei közgyűlés elnöke és a Fidesz térségi országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón kedden Nyíregyházán.

Seszták Oszkár, a testület elnöke elmondta: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közgyűlés jóváhagyásával támogatási igényt nyújtott be az útfelújításokra, az első ütem során 23,3, a másodikban pedig mintegy 42 kilométernyi útszakasz újul meg a megyében.

A beruházások első részében például Dombrád, Nyírtura, Nyírbátor, Sonkád és Kisvárda környékén kezdik meg a munkálatokat. A kiviteli tervek elkészültek, a közbeszerzési eljárás várhatóan október végén zárul le, ezt követően november elején adhatják át a munkaterületeket a kivitelezőknek.

Illusztráció
Forrás: MW | Fotós: Bús Csaba

Simon Miklós, a kormánypárt térségi országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a Nyírbátor és az M3-as autópálya közötti 10,3 kilométer hosszú út rekonstrukciójára 1 milliárd forintot fordítanak, aminek a városlakók mellett az ipari parkban működő hazai és külföldi vállalkozások örülhetnek a leginkább.

Ez lesz a felújítási rangsorban az első, a beruházás szükségességét a forgalmi adatok és vállalkozások kifejezett kérései is alátámasztják – fogalmazott a képviselő.

A második ütemben 42 kilométer út újulhat meg Szabolcs-Szatmár-Beregben, a munkálatok a többi között a Fényeslitke és Döge, a Nyíregyháza és Kótaj, valamint az Ura és Csenger közötti szakaszt érintik. A projektek kiviteli tervei októberig készülnek el.

 

felújitás szabolcs-szatmár-bereg útfelújítás
Kapcsolódó cikkek