Cégvilág

A termékfejlesztésre összpontosít az élelmiszeripar

Nemcsak a technológiát, hanem a termékeket is folyamatosan fejleszteni kell a versenyképesség megtartása és növelése, például az importkiváltás érdekében – hangsúlyozta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.

Keleti Marcell elmondta: a NAK a múlt év őszén termékfejlesztési gyakorlati képzést indított. Példaként említette az idén tavasszal lezajlott sajtkészítési képzést Franciaországban, illetve ennek folytatásaként a magyar Tejgazdasági Intézetben túrókészítési, savanyított tejtermék előállítási és gomolyasajt-készítési módszereket tanulmányozhattak a gyakorlatban a résztvevők.

Ezek a képzések főként azoknak szólnak, akik már több éve tevékenykednek az élelmiszeripar egy-egy területén. A képzés célja pedig az, hogy a résztvevők a legújabb termék-előállítási lehetőségekkel ismerkedhessenek meg a gyakorlatban. Erre nagy az igény az élelmiszeripari vállalkozásokat működtetők között, mivel a belföldi piac is egyre nagyobb mértékben igényli a jó minőségű, korszerű előállítású árut, és az kiváltásával a hazai termelők erősíthetik pozícióikat a belföldi piacon – fejtette ki a szakember.

Elmondta, hogy még az idei ősz folyamán újabb tejipari gyakorlati továbbképzést szervez az agrárkamara Magyarországon, emellett külföldi gyakorlati képzést is tartanak még az idén Spanyolországban, ahol folytatva a tavalyi szalámi készítési kurzust, a sonka-előállítás fortélyaival ismerkedhetnek a magyar résztvevők.

agráripar magyar versenyképesség
Kapcsolódó cikkek