Cégvilág

Már szállítják az ingyenes oltásokat

Térítésmentesen a 60 év felettiek, a három év alattiak, az asztmások, a szív- és érrendszeri, a daganatos betegek, az egészségügyi dolgozók és a várandósok jogosultak a védőoltásra.

Bács-Kiskun és Csongrád megyébe már kiszállították a térítésmentesen adható influenza elleni vakcinákat. Kétféle oltóanyag van, Bács-Kiskunban a három év feletti gyerekek oltására 68 ezer oltóanyagot biztosítanak, a három év alattiaknak pedig 140 adag oltóanyagot szállítottak ki. Csongrád megyében ugyanezekből a tételekből 55 ezer, illetve 150 adag vakcina áll rendelkezésre – derül ki a kormányhivatalok adataiból. Térítésmentesen a 60 év felettiek, a három év alattiak, az asztmások, a szív- és érrendszeri, illetve daganatos betegek, az egészségügyi dolgozók és a várandósok is jogosultak a védőoltásra.

Tavaly 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag állt rendelkezésre, de csak 694 ezren kérték a vakcinát. Közel a felét meg kellett semmisíteni, mivel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) bizottsága is új oltóanyag előállítását javasolja. A 2017–2018-as szezonra háromféle vírustörzset tartalmazó vakcinát ajánl a WHO és az EMA az északi féltekén élőknek. A kórokozó változékonysága és a megfelelő védelem miatt van szükség évenkénti oltásra.

Magyarországon a 40. héten az influenzafigyelő szolgálat is megkezdte működését. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat 1350 felnőtt háziorvosi és házi gyermekorvosi praxishoz tartozó lakos adatai alapján figyeli az influenza előfordulását. Október első hetében az országban 5500-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A betegek közel fele fiatal felnőtt volt, 34 százaléka 35–59 éves, 12 százaléka pedig 60 év feletti. Az orvosok öt influenzagyanús beteg mintáját küldték el virológiai vizsgálatra, de mindegyik negatív volt.

HPV elleni oltás a hetedikeseknek

 

Idén is kérhető iskolás lányoknak a méhnyakrák elleni védőoltás – mondta az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, hogy a kétadagos oltóanyag azoknak lesz ingyenes, akik betöltötték a 12. életévüket és szeptemberben kezdték meg az általános iskola 7. osztályát. A szülőknek október végéig kell visszajuttatniuk az iskolába a beleegyező nyilatkozatot.

 

védőoltás influenza HPV
Kapcsolódó cikkek