Nem érinti a hazai termelést a cukorkvóta eltörlése
Azzal, hogy immár korlátozások nélkül termeszthető cukorrépa és állítható elő cukor az unió országaiban Magyarországon várhatóan nem nő majd számottevően a cukorrépa termőterülete, az előállított cukor mennyisége. A cukorrépa-termelés ugyanis csak jelentős állami támogatás mellett gazdaságos – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Az országban új cukorgyár építésének nincs elvi akadálya, azonban a kvótakivezetés utáni időszakban a termelés gazdaságossá tétele fokozott erőfeszítésekkel és kockázatokkal jár. Az új gyár nagyjából 80-100 milliárd forintra becsült építési költségének megtérülése jelen piaci körülmények között kérdéses – tette hozzá.

Úgy vélte, a cukorkvóta kivezetése nyomán az uniós cukorár mindinkább a világpiaci folyamatokhoz fog igazodni, és várhatóan erősödni fog az áringadozás.
Magyarországon a cukorrépa termőterületét hosszabb távon a piaci szereplők stratégiája határozza meg, amelyet elsősorban a világpiaci folyamatok függvényében alakítanak ki.
A magyar kormányzat mindent megtesz azért, hogy a hazai termesztésnek kedvező jogszabályi környezet – különösen a termeléshez kötött támogatás nyújtásának lehetősége – a jövőben is fennmaradjon, ez ugyanis feltétele az alapanyag megtérülő termesztésének – mondta az államtitkár.
Megjegyezte, hogy a magyar cukorgyártás gazdaságossága a kvótarendszer megszűnését követően elsősorban a cukor világpiaci árától függ majd, ami nehezen jelezhető előre. Ugyanakkor a szaktárca nem számol azzal, hogy akár a termelés, akár a feldolgozás megszűnne Magyarországon. Ellenkezőleg, az európai cukortermelés volumene becslések szerint mintegy 5 százalékkal nőni fog, így cukorhiánnyal bizonyosan nem kell számolni az államtitkár szerint.


