Diplomát osztottak a Mercedesnél Kecskeméten
Az oktatási anyagokat a Német-Magyar Iparkamara szakemberei a Mercedes-Benz hazai gyárának igényeire szabva dolgozták ki a németországi tananyagot alapul véve. A Német-Magyar Iparkamarával közösen szervezett képzésen – az első ciklus zárásaként – a Mercedes-Benz gyár tizenöt szakembere tett sikeres vizsgát, és vehette át a mai napon a végzettségét igazoló, magyar-német diplomát.

Forrás: MTI
Az ötéves képzési projekt során évente több csoportban, összesen 180 szakember vehet részt a Mercedes-Benz gyár különböző üzemegységeiből a képzéseken, amely hozzájárul ahhoz, hogy magas szintű felkészültséggel rendelkező művezetők dolgozzanak minden területen, s gyorsabb és hatékonyabb problémamegoldásra legyenek képesek. A tantárgyak között a közgazdaságtantól kezdve a fejlesztő, motivációs és kommunikációs tréningeken át, a minőségirányításig számos ismeretanyag szerepel.
„A legjobb minőségű autókat csak elkötelezett és motivált dolgozói közösséggel lehet megvalósítani, akik nyitottak a legmagasabb szintű tudás elsajátítására és a folyamatos fejlődésre. Kecskeméti gyárunk sikerét a csapatmunka adja, amelynek fontos szereplői a magasan kvalifikált művezetők. Számukra szervezett oktatási programunkban a németországi anyavállalatunk által fejlesztett főbb modulokat ültettük át a magyarországi viszonyokra. A képzés sikeres elvégzése után a résztvevők kétnyelvű diplomát kapnak, ami a piacképes európai tudás záloga”, hangsúlyozta Christian Wolff, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Forrás: MTI
Nem feltétlenül a legokosabb, legszebb, legtehetségesebb ember viszi a legtöbbre, hanem az, aki rugalmas, képes változni és a mindenkori megváltozott körülményekhez alkalmazkodni. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában dolgozó, frissen végzett művezetők már azon fiatal magyar szakemberek táborát erősítik, akik komoly szakmai alaptudással rendelkeznek és rugalmasan, mobilisan „közlekednek” az autógyártás nemzetközi munkaerőpiacán – mondta az átadón Horváth Zita felsőoktatásért helyettes államtitkár.
A művezetői képzés színtere 2018 őszétől az a Mercedes-Benz Academy Kecskemét lesz, amely 8000 négyzetméteren nyit oktatási teret az autógyár több generációs programjainak.