Cégvilág

E-motorral újít az Audi magyar gyára

Az Audi Hungaria felkészül a vállalat történetének legújabb korszakára: 2018-ban elindul az e-motorok sorozatgyártása Győrben. Az első gyártóberendezéseket már integrálták a gyártási folyamatba, az elektromotorok jövőbeni sorozatgyártását három új vizsgálópad is támogatja a motorfejlesztésen.

„Az e-motorok gyártásával egy teljesen új kompetenciaterületet építünk fel, amellyel hosszú távon biztosítjuk vállalatunk versenyképességét” – mondta Achim Heinfling, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Az első e-motorok egy 8 500 négyzetméteres csarnokban készülnek majd, ahova ezekben a hetekben telepítik az első gyártóberendezéseket, robotokat, valamint a csavarozó- és mérőállomásokat. A tervek szerint itt egy teljesen új gyártási koncepciót is alkalmaznak majd, a moduláris gyártást.

Forrás: AFP

Vagyis az erőforrásokat gyártószigeteken, moduláris elv mentén készítik, amely kiváltja a gyártószalagot. Annak ellenére, hogy a gyártási sorrend előre meghatározott, a moduláris gyártás több útvonalat és nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé. Ennek köszönhetően a magasabb gyártási volumen, valamint az új variánsok bevezetése gyorsabban megvalósítható anélkül, hogy az aktuális gyártási folyamatot hátrányosan érintené. Az alkatrészeket vezető nélküli szállítási rendszerek mozgatják az állomások között, amelyek lézerscannerek segítségével tájékozódnak a csarnokban, újfajta algoritmusok alkalmazásával – áll a közleményben.

Végül a gyár sajtóközleményében kifejtette: az e-motorok prémium minőségének hosszú távú biztosítása érdekében az Audi Hungaria a sorozatgyártás előkészítése mellett, kifejezetten az e-motorok számára három új vizsgálópadot helyezett üzembe a műszaki fejlesztés területén. A hatékony és fenntartható vizsgálóberendezések az e-motorok tesztelését és tartós terhelését teszik lehetővé.

e-motor Audi gyár
Kapcsolódó cikkek