Cégvilág

Újépítésű ingatlant 20 millió forintért?

Habár az újépítésű lakások árai is meredek emelkedésben vannak, mégsem elképzelhetetlen, hogy akár 20 millió forintnál olcsóbban is hozzájussunk újépítésű lakáshoz a fővárosban- írja közleményében a Balla Ingatlan. 

Ha a KSH október legvégén közzétett számaira vetünk egy pillantást, láthatjuk, hogy milyen jelentős az áremelkedés az újépítésűek szegmensében: év első felében eladott új lakások ára 8,2 százalékkal haladta meg a 2016. évi szintet, és a 2015. évhez képest 19,5 százalékos a drágulás. Ezáltal az új lakások árszintje mindössze 1,5 százalékkal marad el a 2008. évitől, ha az mértékét is figyelembe vesszük (míg a használt lakásoknál ez még 2,2 százalék). Eközben örvendetes módon az újépítésű lakások értékesítésének aránya is növekedett: 2,5 százalékról 3,2 százalékra.

Az újépítésű lakások ára annak ellenére, hogy egyre bővül a kínálat, nem lesz alacsonyabb az elkövetkező néhány évben, csak emelkedni fog.

Ennek oka, hogy folyamatosan növekednek az építési költségek, többek között az építőpart egyre inkább feszítő munkerőhiány miatt, miközben folyamatosan kúsznak felfelé az építőanyagok árai is – jelezte Nagy Csaba, a Balla Ingatlannál a dél-budai régió vezetője.

Forrás: AFP

Gaál Tibor, a Balla Ingatlan újépítésű lakások eladásával foglalkozó vezető értékesítője arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy a kis lakások áremelkedésénél a kivitelezési költség emelkedése mellett üzletpolitikai okok is közrejátszanak. Egyrészt az előértékesítés időszakában általában a kisebb lakások kerülnek eladásra, így ezek árát emelik először a beruházók. Másrészt, ha egy ingatlanfejlesztőnek kész, vagy hamarosan elkészülő lakásai vannak, akkor magasabb áron is tudja értékesíteni ezeket, mivel egyéb esetekben a vásárlónak 1-1,5 évet kellene várnia egy elkészülő lakására.

Az árak emelkedésének egyik következménye az, hogy a vevők inkább a kisebb alapterületek irányába keresgélnek, elsősorban garzonok, másfél szobás lakások iránt érdeklődnek. Tehát úgy tűnik, hogy rendelkezésükre áll egy adott összeg, amennyiért szeretnének, illetve tudnak ingatlant vásárolni

- magyarázta Gaál Tibor.

Amivel számolni kell az árakat tekintve az az, hogy egy megfelelő műszaki tartalmú, biztos anyagi háttérrel rendelkező, az építést már megkezdő beruházásban a négyzetméterár 600 ezer forint feletti, de általában magasabb. Ha olcsóbban akarunk nagyobb méretű lakást, akkor elsősorban az előértékesítés fázisában lévő projekteknél érdemes körülnéznünk. Ebben a szakaszban viszont még sok minden bizonytalan a lakóingatlan-fejlesztéseknél, hiszen jelenleg is több projekt küzd azzal, hogy egyáltalán el tud-e indulni.

A 600 ezres átlagárból következik, hogy a kisebb, olykor 30 négyzetméter alatti lakások elérhetők már a 20 millió forintos árszint környékén is, habár ezek jellemzően alacsonyabb emeleti garzonlakások – mutatott rá Gaál Tibor.

A XI. kerületi Elite Parkban már 20,5 millió forintért találunk eladó ingatlant, a VIII. kerületi Centuria házban 20,2 millióért, míg a XIII. kerületi Petneház társasházban 21,3 millióért – sorolta. Ugyanakkor a kerületek külső részén, illetve a városhatáron túl több a lehetőségünk. A XI. kerületben elsősorban a külső, albertfalvai részen érdemes tájékozódni, ahol 30-40 négyzetméteres, egy-másfél szobás lakást kaphatunk 20 millió forintért. Persze az is igaz, hogy ezek az ingatlanok nagy, akár 100 lakásos épületekben találhatók, olykor forgalmas út mellett.

Ha viszont a városhatáron kívül nézünk körül, például a jó közlekedési feltételekkel rendelkező Tópark projektnél, akkor ott már 450-550 ezer forintos négyzetméterárakon vásárolhatunk lakást. Vagyis a 20 millió forintunkért nem csak 28 négyzetmétert kapunk, hanem akár 44 négyzetmétert. Ezek olyan árak, melyekért még a dél-budai agglomerációban sem lehet megfelelő minőségű ingatlant vásárolni, nem hogy Budapesten belül – hangsúlyozta a szakértő.

Túl sokat mindenesetre nem érdemes gondolkodni a vásárláson, hiszen mint Gaál Tibor elmondta, a piaci tendenciák nem utalnak arra, hogy jelentős változás állna be “kivitelezési fronton”, így az árak csökkenése sem várható.

Ez egyébként sem jellemző a magyar ingatlanpiacra, kivéve válság idején, így inkább további áremelkedést prognosztizálnak a szakértők.

Jelenleg tehát csak azzal „biztatja” a vásárlókat a szakértő, hogy bár jelenleg magasak az árak, de a megvásárolt lakás minimum megtartja az értékét, illetve nagy valószínűséggel csak tovább fog drágulni. Ezért most még érdemes vásárolni, befektetni.

újépítésű ingatlan kislakás ingatlanpiac
Kapcsolódó cikkek