Budapest Airport: csillagszórókat és tűzijátékokat ne pakoljanak a bőröndökbe
Egyre több utas próbál csillagszórót, tűzijátékot és más, a repülésre nézve veszélyes pirotechnikai eszközt felvinni a repülőgépekre. Különösen népszerű termék ebben az időszakban a csillagszóró, elsősorban talán azért, mert külföldön nem, vagy csak nagyon kevés helyen lehet hozzájutni – közölte a Budapest Airport.
„Tudni kell azonban, hogy ez az amúgy látványos ünnepi kellék vas, magnézium, acél, alumínium vagy egyéb fajta fémport tartalmaz, így akár 1000-1600 fokon is éghet, emiatt szállítása a légiközlekedésben szigorúan tilos” – írják.
Ez a korlátozás egyaránt érinti a kézipoggyászt és a feladott csomagot: ha a biztonsági szolgálat az átvizsgálás során bármelyik bőröndben vagy táskában veszélyes anyagot talál, köteles azt felnyitni, a veszélyes tárgyat pedig eltávolítani.
„Elérkeztünk az év azon időszakához, amikor a repülőtéri biztonsági szolgálat kénytelen az utasok csomagjait (a kézi- és a feladott poggyászt egyformán) felnyitni, ha abban a repülésre veszélyes pirotechnikai eszközt talál az átvilágítás során„ – mondta Szabó István, a Budapest Airport biztonsági igazgatója.
Emellett azt is elárulta: csak az idén decemberben eddig mintegy kétládányi csillagszórót foglaltak le a biztonsági ellenőrzéseknél, ami nemcsak kellemetlenséget okoz, hanem időveszteséget is jelent és akár a járatok késéséhez is vezethet.


