Cégvilág

Nem talált vevőre a Bálna

Senki nem adott be ajánlatot a Bálna néven ismert Duna-parti épületre a múlt év végi határidőig, így az értékesítésére kiírt nyílt pályázat eredménytelenül zárult.

Senki nem adott be ajánlatot a Bálna néven ismert Duna-parti épületre a múlt év végi határidőig, így az értékesítésére kiírt nyílt pályázat eredménytelenül zárult – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója.

Az önkormányzati társaság a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén számol majd be a részletekről. A lap csütörtöki számában megjelent írás emlékeztet arra, hogy korábban a kormány és a Magyar Nemzeti Bank is jelezte vételi szándékát az épületre, ajánlatot azonban végül senki nem adott be.

Az egykori közraktárakból kialakított üvegépítmény tulajdonjogáért most legalább 11 milliárd forintos vételárat kértek volna a lap szerint.

Fővárosi Közgyűlés bálna
Kapcsolódó cikkek