Cégvilág

Az albérleti piacon is az V. kerület a legdrágább

Vegyes a kép az albérletpiacon az országon belül, van példa a bérleti díjak csökkenésére, stagnálására és emelkedésére egyaránt – áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében. A legdrágább fővárosi kerület továbbra is az V. kerület, a legolcsóbban pedig a XXIII. kerületben lehet lakást bérelni. A legnagyobb egyetemi városok közül Debrecenben és Pécsett emelkedett a lakbér a tavaly augusztusi helyzethez képest, Szegeden és Miskolcon ugyanakkor lényegében stagnálás figyelhető meg. Idén az eho eltörlése és a kínálat átrendeződése lehet a legnagyobb hatással a kiadó lakások piacára.

Egyre nagyobb a kereslet a kiadó lakások iránt a nagyobb városokban, ennek ellenére már nem emelkednek olyan tempósan a bérleti díjak, mint korábban. Ennek hátterében a kínálat bővülése állhat – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a keresztféléves felsőoktatási képzések indulása apropóján vizsgálta a budapesti és a legnagyobb vidéki egyetemi városok piacát.

Budapesten február elején 140 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, ami az albérletpiacon főszezont jelentő tavaly augusztusi szinthez képest 10 ezer forintos mérséklődést jelent.

Továbbra is az V. kerületben a legdrágábbak a kiadó lakások, havonta átlagosan 200 ezer forintot kérnek ezekért. A másik véglet pedig a XXIII. kerület, ahol 90 ezer forintos átlagáron lehet lakást bérelni.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy egyelőre nincs szó trendfordulóról, hiszen tavaly februárhoz képest 10 ezer forinttal emelkedtek az átlagos bérleti díjak a fővárosban.

Tavaly februárhoz képest 5 százalékkal nőtt a magánszemélyek által meghirdetett kiadó lakások száma Budapesten, de a megyei jogú városokban is jelentős – több mint 30 százalékos – volt a kínálatbővülés. A megnövekedett kínálat pedig gátat szab az albérletárak emelkedésének

– fogalmazott a szakértő.

Pécsett 10 ezer forinttal drágult az átlagos lakbér tavaly augusztus óta
Forrás: MTI / Sóki Tamás

Vegyesen alakultak a bérleti díjak a legnagyobb vidéki egyetemi városokban. Az ingatlanos portál adatai szerint Debrecenben február elején 90 ezer forintért kínálták a kiadó lakásokat, ami 6 százalékos emelkedést jelent a múlt augusztusi szinthez viszonyítva. Nagyobb mértékben drágultak a pécsi albérletek, 80 ezerről 90 ezer forintra.

Ezzel szemben Szegeden és Miskolcon lényegében stagnáltak a bérleti díjak. Szegeden február közepén havi 85 ezer forintba kerültek az albérletek, Miskolcon pedig 66 ezer forintot kellett adni értük, ami lényegében megegyezik a tavaly augusztusi szinttel.

Fontos változás, hogy az idei évben már nem kell megfizetni a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást, ha a bérbeadásból származó jövedelem éves szinten meghaladja az 1 millió forintot.

Balogh László ezzel összefüggésben elmondta, hogy az intézkedés fehérítheti az albérletpiacot, aminek kínálata jelentősen átrendeződik. A fővárosban például számottevően csökkent a 100 ezer forintnál olcsóbb havi bérleti díjjal meghirdetett kiadó lakásoknak az aránya. Míg tavaly januárban a magánszemélyek által feladott kiadó lakáshirdetések 33 százaléka tartozott ebbe az árkategóriába, idén januárban viszont már csak 19 százalék.

A szakember szerint ennek fő oka, hogy a növekvő kereslet miatt évről évre emelkedik az a minimális árszint, amennyiért elfogadható minőségű lakást lehet bérelni.

Budapest bérleti díj egyetemi város albérlet lakbér csökkenés ingatlan.com drágulás Balogh László stagnálás
Kapcsolódó cikkek