Cégvilág

Fókuszban a kkv-k pénzügyi tudatossága

Együttműködési megállapodást kötött egymással az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. és a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ). Megállapodásuk célja, hogy a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások minél szélesebb köre ismerhesse meg a hitelezéshez kapcsolódó állami garanciavállalás előnyeit.

A 35 ezer hazai vállalkozást tömörítő KISOSZ több mint száz éve képviseli a családi jellegű magyar mikro- és kisvállalkozásokat a és a vendéglátás területén. A szervezet részt vesz az uniós és a hazai érdekegyeztetési intézményrendszerben, elősegíti a vállalkozóvá válást, és előmozdítja a már működő vállalkozások gazdasági eredményeit. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-vel kötött mostani megállapodás keretében a pénzügyi edukációs, ismeretterjesztő tevékenység válik még hangsúlyosabbá.

A megállapodás értelmében a Garantiqa bekapcsolódik a KISOSZ számos programjába
Forrás: Shutterstock

Dr. Búza Éva a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója az együttműködés kapcsán hangsúlyozta:

a Garantiqa mára a hazai kkv finanszírozás meghatározó szereplője, hiszen minden hatodik kkv a társaság kezességvállalásával valósul meg. Fontos célunk ugyanakkor, hogy minél több hazai mikro- kis- és középvállalkozás megismerje az állami kezességvállalásban rejlő előnyöket.

Ebben segít a KISOSZ-al való szoros együttműködés, hiszen a vállalkozások így első kézből kaphatnak információt a garanciavállalás intézményéről – tette hozzá.

A megállapodás értelmében a Garantiqa bekapcsolódik a KISOSZ számos programjába, például az OKJ-s szakképesítést vállalkozói tanfolyamokba, az uniós forrású JOGpont hálózat munkájába és a 2018. január 1-től 48 hónapon keresztül zajló, a vállalkozóvá válás támogatására kiírt GINOP-5.1.9-17 pályázati programba.

Dr. Antallfy Gábor, a KISOSZ ügyvezető elnöke a megállapodás kapcsán kiemelte:

a napjainkban zajló generációváltás következtében a KISOSZ tagságán belül egyre inkább teret nyernek az újonnan létrejött vállalkozások, amelyek képzéséhez, felkészítéséhez, továbbá üzleti terv készítéséhez és az uniós forrású támogatások elnyeréséhez a KISOSZ jelentős segítséget nyújt. Ebbe az edukációs, ismeretterjesztő tevékenységbe kapcsolódik be a Garantiqa, az állami kezességvállalás népszerűsítésével.

A KISOSZ a munkaadói érdekképviseletek között ma már szinte egyedülálló módon országos hálózattal rendelkezik. Valamennyi megyeszékhelyen önálló szolgáltató irodát működtet, megyei honlapokkal és elektronikus hírlevelekkel, oktatóbázissal, valamint a vállalkozások működésére vonatkozó tanácsadások biztosításával. A fő szolgáltatások egyike a vállalkozások finanszírozására, a pénzügyi eszközök igénybevételére vonatkozó tanácsadási tevékenység, amely megalapozza a KISOSZ és a Garantiqa együttműködési lehetőségeit.

A tavaly 25 éves Garantiqa Hitelgarancia Zrt. eddigi működése során 400 ezer szerződés keretében, 5000 milliárd forint összegű hitelhez nyújtott kezességvállalást. Ennek segítségével a garantált hitelportfolió volumene 2017-ben megközelítette a 700 milliárd forintot, ezzel a Garantiqa több mint 30 ezer vállalkozás hitelhez jutását tette lehetővé.

edukáció KISOSZ együttműködés kkv Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Kapcsolódó cikkek