Cégvilág

A Vodafone bemutatja a jövő digitális munkaköreit

„What will you be?” néven indította el a Vodafone egyedülálló, a jövőbeli digitális munkakörökkel foglalkozó programját. Ennek célja, hogy 18 országban – köztük Magyarországon – 10 millió fiatalnak nyújtson karrier-tanácsadást és tréninganyagokat.

A ’What will you be?’ programról Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese elmondta, a cég küldetésének tekinti, hogy támogassa a fiatalokat karrierjük elindításában és ezzel összhangban segítse őket digitális készségeik fejlesztésében.

A Magyarországon végzett YouGov kutatás rávilágított, hogy a megkérdezett fiatalok több mint kétharmada nem részesült megfelelő karrier tanácsadásban, egyharmaduk pedig úgy érzi, nem megfelelőek a készségei ahhoz, hogy élvezhető munkát találjon.

A fiatalok ugyanakkor optimisták a jövővel kapcsolatban; ezt az optimizmust szeretnénk erősíteni, és segítséget nyújtani a pályaválasztásban

- tette hozzá Tóth Zsuzsanna.

Forrás: Vodafone

Ezzel párhuzamosan a Vodafone azt is bejelentette, hogy jelentősen növelni kívánja azon fiatalok számát, akik a vállalatnál lehetőséget kapnak, hogy közvetlenül szerezzenek tapasztalatot digitális munkakörnyezetben. A vállalat világszerte bővíteni fogja meglévő gyakornoki és friss diplomás programjait, 2022-re akár százezer fiatal elérését megcélozva.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet becslése szerint több mint 200 millió fiatal vagy munkanélküli, vagy van munkája ugyan, de szegénységben él. Sok országban, amelyben a vállalat is jelen van, rekordmagasságú a a fiatalok körében:

az olaszországi 38 százaléktól és a spanyolországi 39 százaléktól kezdve egészen a görögországi 47 százalékig vagy a Dél-Afrikában mért 53 százalékig.

Paradox módon a fiatalok körében mért munkanélküliség aközben emelkedik, hogy a legkülönfélébb szektorokat képviselő, különböző méretű vállalkozások számára problémát okoz a digitális technológiai munkakörök széles skálájának betöltése.

Az Európai Bizottság becslése szerint 2020-ig mintegy félmillió digitális munkakör marad betöltetlen az Európai Unióban.

Vodafone friss diplomás YouGov gyakornok digitális munkakör
Kapcsolódó cikkek