Cégvilág

Négyezer dolgozójától válik meg az Airbus

Európa-szerte közel négyezer Airbus-dolgozó állása került veszélybe az A380-as superjumbo és az A400M katonai szállítógép gyártása, illetve fejlesztése körüli sorozatos gondok miatt.

Az Airbus hétfőn közleményben jelezte, hogy holnap tájékoztatja a cégnél működő nemzetközi érdekképviseletet, az Európai Munkástanácsot a két program állásáról, a lanyhuló érdeklődés következményeként kilátásba helyezett kapacitáscsökkentésekről. A leépítések elsősorban a cég augsburgi és brémai, sevillai, valamint a Bristol melletti Filtonban lévő üzemeit érintik. Ilse Aigner bajor gazdasági miniszter az Augsburger Allgemeinének elmondta: lát esélyt arra, hogy a kapacitáscsökkentés ne járjon elbocsátásokkal. Maga az Airbus a kiszivárgott információkat, a leépítések mértékét eltúlzottnak ítélte, de konkrétumot a két program átalakításáról addig nem közöl, amíg nem tárgyal a szociális partnerekkel. A tőzsdén pozitív elmozdulásként értékelték a bejelentést, az Airbus árfolyama 1,3 százalékkal erősödött.

Forrás: AFP/Holger Hollemann/dpa

Az Airbus a múlt hónapban kiadott gyorsjelentése kapcsán jelezte, hogy sikerült megegyeznie a megrendelő kormányokkal az A400M katonai gépek szállításának csúszásáról, egyben intézkedett egy újabb, ezúttal 1,3 milliárd eurós leírásról, amivel a többéves késésben lévő program teljes költségtúllépése elérte a 8 milliárd eurót. A szállítógépből hét ország csaknem 170 darabot rendelt.

A világ legnagyobb utasszállítójával, az A380-assal kapcsolatban a múlt hónapban sikerült nyélbe ütni az Emirates légitársasággal a régóta húzódó 13 milliárd dolláros üzletet a húsz superjumbo szállításáról és 16 gép opciós megrendeléséről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a korábban a megrendelések globális visszaesése miatt egyszer már elrendelt kapacitásszűkítő intézkedéseket visszavonják, és ismét felpörgetik a gyártást.

Az Airbusnak a Brexit is nagy gondot okoz, a just-in-time rendszerben dolgozó cég folyamatos ellátása érdekében hamarosan döntést kell hozni az ellátási lánc reformjáról is – erősítette meg a BBC-nek Katherine Bennett, az Airbus UK alelnöke. A Brexit miatti átmeneti időszakra az Airbusnak be kell táraznia, a megrendeléseket most kell leadnia partnereinek. A cég évi ötmilliárd font értékben rendel brit cégektől alkatrészeket és részegységeket, s ha ezekből akár egy nem érkezik meg a kritikus háromórás határidőn belül, az a teljes gyártási folyamatot felboríthatja – húzta alá Bennett.

Még szerencse, hogy egy 1980-as egyezmény szerint a polgári célra épülő repülőgépekhez gyártott részegységek a Kereskedelmi Világszervezet 32 tagja körében vámmentességet élveznek, de a készletfelhalmozást a kiválást követő kaotikus időszak adminisztratív túlkapásainak kivédése érdekében indokoltnak tartja az Airbus vezetése.

Nőtt a Wizz Air és a Ryanair utasforgalma

A magyar hátterű Wizz Air utasszáma éves alapon 23,5 százalékkal 2,13 millióra emelkedett februárban, miközben az átlagos kihasználtság 0,7 százalékponttal 91,2 százalékra csökkent. A 12 hónapra visszatekintő utaslétszám 24 százalékkal 29,1 millióra ugrott. A Ryanairnél 5 százalékkal 8,6 millióra emelkedett az utasszám tavaly februárhoz képest. A kihasználtság 95 százalékon stagnált. Az írek egy év alatt 9 százalékkal több, 130 millió utast szállítottak. Hétfő délelőtt mindkét cég részvényeinek árfolyama esett, a Wizz Airé 1,3, a Ryanairé 3 százalékkal. Előbbi az idén 5,3 százalékos mínuszban, utóbbi 4,5 százalékos pluszban áll. Az elmúlt egy évet nézve a Wizz Air kurzusa 109,4 százalékkal lőtt ki, míg a Ryanair 10,1 százalékot szedett magára. | Beck András

 

Airbus légi közlekedés repülőgépipar leépítés
Kapcsolódó cikkek