Cégvilág

A feldolgozásba is beszállhat Csányi Sándor

Egyelőre sem szóbeli, sem írásbeli megállapodás nem született arról, hogy a Bonafarm Zrt. tulajdonrészt vásárolna a szentesi Hungerit Zrt.-ben – kommentálta a Világgazdaságnak az erről szóló hírt Magyar József, a Hungerit igazgatóságának elnöke.

A legnagyobb magyarországi agrár-élelmiszeripari cégcsoportot összefogó Bona­farm Zrt. kisebbségi tulajdont szerez az egyik legnagyobb hazai baromfi-feldolgozóban, a szentesi Hungerit Zrt.-ben – közölte a Forbes. „Ezt cáfolom” – mondta a Világgazdaságnak Magyar József, a Hungerit igazgatóságának elnöke, aki 2015 végéig – amíg fiának, ifj. Magyar Józsefnek át nem adta a posztot – a vezérigazgatója is volt a cégnek.

A tárgyalás tényét ugyanakkor elismerte, de hogy „közel járnának a megállapodáshoz”, azt hamis állításnak nevezte. Azt is hozzátette, hogy nem csak a Bonafarm részéről van érdeklődés a Hungeritbe történő befektetésre. A Bonafarm azonban nem kommentálta a hírt.

Forrás: MTI/Rosta Tibor

Baromfipiaci berkekben ugyanakkor már hosszú ideje szinte kész tényként kezelik az adásvételt, amelynek elhúzódása többek szerint nem azt jelenti, hogy távol állnának egymástól a felek elképzelései, hanem azt, hogy az eladó bizonyos jogszabályi feltételek teljesülésére vár.

Az is köztudott, hogy nem csak a Bonitás 2002 Zrt.-n keresztül Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója tulajdonában álló Bonafarm az egyetlen jelentkező: külföldi befektetők is érdeklődtek, volt közük olyan, amelyiknek azért nem felelt meg a Hungerit, mert nem csupán csirkét dolgoz fel.

A szentesi üzem megszerzése új ágazattal bővítené a Bonafarm portfólióját, hiszen a baromfi-feldolgozásban még nincs érdekeltsége.

A Bonafarm csoport alap­anyag-­ter­melő agrárcégeket, ta­kar­mányfeldolgozót, hús- és tejipari társaságot (a Pick Szeged Zrt.-t és a Sole-Mizo Zrt.-t), valamint a Csányi Pincészet Zrt. révén borászatot foglal magában. A Hungerit a Bonafarm két élelmiszeripari cégéhez hasonló nagyságrendű falat lenne: a Sole-Mizo 53,3, a Pick 77, a Hungerit pedig – konszolidált beszámolója szerint – 46,4 milliárd forint nettó árbevétellel zárta a 2016-os évet. Ekkor 920,8 millió forintos adózott eredményt ért el.

Tavaly januárban jelentették be, hogy a kormány 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad a Hungeritnek az export bővítését célzó, mintegy 5,1 milliárd forint értékű új beruházásaira. A fejlesztések az idei év végéig 120 munkahelyet teremtenek, a támogatás feltétele pedig az, hogy a megnövelt foglalkoztatotti létszámot hét éven keresztül fent kell tartani.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek