Cégvilág

Áfacsökkentés előtti szint körül az árak

Idén megkezdődnek az uniós támogatásokból finanszírozott halászati fejlesztések, az ágazati érdekképviselet reményei szerint az áfacsökkentés felgyorsítja a hazai halfogyasztás növekedését.

Európában a halászati és az akvakultúra ágazat első elismert szakmaközi szervezete lett a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL), miután a szaktárcától megkapta ezt a titulust. Egy ágazatban csak egy szervezet kaphat ilyen elismerést.

Magyarországon a tej-, a baromfi-, a vágóállat-, a zöldség-gyümölcs, a vetőmag- és a szőlő-bor szektor képviselete működik így. A MA-HAL megfelelt az elismeréshez szükséges jogszabályi feltételeknek, hiszen lefedi a teljes termékpályát, mert a termelőket, a feldolgozókat és a kereskedőket is tagjai között tudja. Szakmaközi szervezetként pedig a piacszervezésben is nagyobb szerepet tud betölteni – mondta a Világgazdaságnak Németh István, a szervezet elnöke. Erre azért is nagy szükség van itthon, mert a tógazdaságok területi elhelyezkedése egyenetlen, főként a Dél-Alföldre és a Dél-Dunántúlra koncentrálódnak, az ellátás koordinálásában pedig sokat tud segíteni a MA-HAL.

Forrás: MW

Nagy szerepe van a szakmaközi szervezetnek az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági előírások betartatásában is. Németh István szerint részben ennek köszönhető, hogy az Európában nagy károkat okozó koi herpeszvírustól és a ponty ödémás megbetegedését okozó, meglehetősen nehezen kivédhető vírustól itt megvédték az állományt. Az importból származó halállományt az agrártárca rendelkezése szerint tilos horgásztavakba telepíteni, kizárólag étkezési vagy feldolgozási célra lehet hasznosítani. A rendelkezés betartását ellenőrizni kell, ebben segíteni tudják a hatóságot.

A halászati és az akvakultúra ágazat jelentősége túlmutat azon a súlyon, amelyet például az állattenyésztésben az árbevétele alapján betölt – hangsúlyozta a MA-HAL elnöke. Ez részben élelmezés-egészségügyi jelentőségéből, részben pedig a több mint 400 ezres horgászközösség ellátásának igényéből adódik. A horgászok azért is fontosak, mert stabil piacot jelentenek, az általuk fogott és hazavitt hal adja a magyar halfogyasztás 35-40 százalékát.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

Magyar halgazdálkodási operatív program halászat Németh István Ma-Hal
Kapcsolódó cikkek