Cégvilág

Az SAP-nek bejött a Callidus bekebelezése

A vártnál jobb negyedévet zárt az SAP német szoftvergyártó, amely gyorsjelentésében arról számolt be, hogy növelte piaci részesedését a fő rivális Salesforce és Oracle vállalatokkal szemben a felhőszolgáltatások terén, és stabilan javul jövedelmezősége.

A piaci tőkeértéke alapján Európa legnagyobb technológiai vállalata javította az idei bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését, tekintettel a felhőalapú megoldásokat fejlesztő amerikai Callidus januárban bejelentett felvásárlására. A 2,4 milliárd dollár értékű tranzakciót várhatóan már a második negyedévben lezárják.

A nemzetközi számviteli szabványok szerint (IFRS) készített beszámoló adatai szerint 5 milliárd 261 millió euró bevételt ért el az SAP január-márciusban, 24 millió euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A működési nyereség viszont 52 százalékkal 1 milliárd 25 millió euróra, az adózott eredmény pedig 33 százalékkal 708 millió euróra nőtt. Az egy részvényre jutó nyereség 37 százalékkal 59 centre emelkedett.

Forrás: Uwe Anspach/dpa/AFP

A non-IFRS számítás szerint az üzemi eredmény 3 százalékkal 1 milliárd 235 millió euróra emelkedett, az adózott eredmény viszont 2 százalékkal 1 milliárd 868 millió euróra csökkent. Elemzők 1,19 milliárd eurós üzemi eredményre számítottak.

Az SAP immár arra számít, hogy bevételei változatlan árfolyamon és a non-IFRS számítás szerint idén 5,5-7,5 százalék közötti mértékben 24,8-25,3 milliárd euróra emelkedhetnek. Az előző prognózisban 5-7 százalékos növekedési sávot adtak meg.

Az idei első negyedévben kiemelkedő növekedést produkált a felhőalapú szolgáltatások üzletága, amelynek bevételei 18 százalékkal emelkedtek és most először meghaladták az 1 milliárd eurót. Változatlan árfolyammal számolva a növekedés üteme 31 százalék volt.

Az SAP 2,81 százalékos pluszban nyitott a frankfurti tőzsdén, napi maximumán pedig 4,07 százalékos nyereségben, 90,7 eurón forgott. Az egy évvel ezelőtti árfolyamához képest hétfőn este 4,15 százalékos veszteségben állt a

szofvergyártó német SAP technológiai vállalat felhőalapú szolgáltatás
Kapcsolódó cikkek