Az ECM Clean Kft.-t 2016-ban alapították azzal a céllal, hogy más területen is folytassa anyacége, az ECM Kft. kohászati melléktermék rekultivációs tevékenységét.
A valamikori BÉM közeljövőben megújuló nehézipari területén, a mintegy 18 ezer négyzetméter alapterületű üzemben a repülő- és védelmi iparnak légi és közúti járműgyártást terveznek. A termelés várhatóan 2019-ben indul el, és 352 új munkahelyet teremt.
Az alapkőletételen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy
a járműipar továbbra is kiemelt ágazata az országnak.
Elmondta, hogy míg 2010-ben 4 ezer milliárd forint volt az ágazat termelési értéke, addig ez most már 8 ezer milliárd forint, amely köszönhető az ebben a térségben is megtelepedett befektetőknek.