Cégvilág

Nem viccel a Facebook, komoly tisztogatásba kezdett

Minden eddiginél keményebben lép fel a Facebook közösségi oldal a felületén megjelenő szélsőséges tartalmakkal szemben: 2018 első negyedévében a vállalat több százezer, az Iszlám Államhoz és az al-Kaida terrorszervezetekkel kapcsolatos bejegyzést törölt.

Összesen 1,9 millió bejegyzést távolítottak el vagy láttak el figyelmeztetéssel. Ez kétszer annyi, mint az azt megelőző negyedévben – közölte a Facebook helyi idő szerint hétfőn. Az esetek túlnyomó többségében – 99 százalékában – nem a felhasználók jeleztek problémát, hanem egy szoftver, illetve a vállalat saját ellenőrei vették észre a szélsőséges tartalmakat.

Egy-egy ilyen jellegű bejegyzés átlagosan kevesebb mint egy percig volt látható a közösségi oldalon.

A Facebookon megjelenő szélsőséges bejegyzések felfedezésére az amerikai vállalat külön csapatot alkalmaz, amely kifejezetten a terrorizmushoz köthető tartalmak felkutatására összpontosít. A csapat létszáma tavaly június óta 150-ről 200-ra emelkedett, és várhatóan tovább fog bővülni.

A Facebook összesen 1,9 millió bejegyzést távolított el vagy látott el figyelmeztetéssel
Forrás: Shutterstock

A több mint kétmilliárd regisztrált felhasználóval rendelkező Facebookot olykor az a bírálat éri, hogy túlságosan szigorúan jár el az általa ízléstelennek vagy erőszakosnak megítélt képek és videók eltávolítása során. A vállalat most megígérte, hogy a felhasználóknak lehetőségük lesz „fellebbezni” a döntések ellen.

Ez a lehetőség már az év folyamán elérhető lesz, első körben a szexualitással, a gyűlöletkeltéssel vagy a durva erőszak ábrázolásával kapcsolatos tartalmak esetében

- mondta el az AFP francia hírügynökségnek Siobhan Cummiskey, a Facebook munkatársa. Eddig a felhasználók csak a profilok letiltása miatt tehettek panaszt, az egyes bejegyzésekkel kapcsolatban nem.

Március közepén a Facebook elismerte, hogy hiba csúszott a rendszerbe, amikor egy időre letiltottak egy hirdetést, amelyben Eugene Delacroix A Szabadság vezeti a népet című festménye is látható volt.

A XIX. századi festő híres képén egy fedetlen mellű nő – a szabadság szimbolikus alakja – egy francia zászlót emel a magasba.

Botrány volt a YouTube háza táján is

Több mint 20 fogyasztói és adatvédelmi csoport társasága közösen nyújtott be beadványt az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsághoz (Federal Trade Commission – FTC) hétfőn, amelyben azzal vádolják a Google videós platformját, hogy sérti az amerikai gyermekvédelmi törvényt, mivel személyes adatokat gyűjt a 13 éven aluliakról – közölte a CNBC. A jogérvényesítésre létrejött társaság felszólította a Google-t, hogy változtassa meg a gyerekeknek szánt tartalmak összeállításának a módját, és követeli, hogy a YouTube több milliárd dolláros bírságot fizessen, mivel szerintük hasznot húzott az adatgyűjtésből.

 

profil törlés Facebook
Kapcsolódó cikkek