Cégvilág

Minden tizedik orvos a magánszférában dolgozik

Már csaknem minden tizedik orvos kizárólag a magánszférában dolgozik Magyarországon, és a tavalyi volt az első év, amikor több orvos választotta a hazai magánszektort, mint a külföldi klinikákat – olvasható a szombati Népszavában.

A lap Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász kutatását ismertetve arról ír, hogy a magánellátást a kevesebb beteg, a jobb gyógyítási körülmények és a magasabb jövedelem teszi számukra vonzóvá. Miközben azonban óriási az elvándorlás a privát ellátásba,

a szektor fejlődésének egyik akadálya a szakemberhiány.

Emiatt egyre nőnek az orvosbérek és ennek költségét is a betegeknek kell megfizetniük.

Fotó: Shutterstock

A kutatás szerint a magyarországi orvosok valamivel több mint negyedének van kizárólag állami munkahelye. A nagy többség a fizetős szektorban vállalt munkája mellett is megtartja állását az állami intézményekben, főleg a biztonságérzet miatt, illetve azért, mert bizonyos szakterületeket csak ott gyakorolhatnak.

A felmérésből az is kiderült, hogy nettó 1,2 millió forint jövedelemre vágynak az orvosok.

 

magánszektor klinika orvos
Kapcsolódó cikkek